A felfokozott várakozásokkal ellentétben, nyugodt légkörben zárult a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagozatainak küldöttválasztása - a szervezet tájékoztatása szerint.

Ezen a héten  a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata, a Gazdasági Szolgáltatások Tagozata, a Kereskedelmi Tagozat, valamint az Ipari Tagozat összesen huszonhat osztályának tagvállalatai döntöttek a szervezet 110 küldöttjéről. A szavazáson résztvevő cégvezetők közel 1200 fővárosi cég képviseletében szavaztak, közülük ezren a jelenlegi elnököt és a vezetőség által állított jelöltlistát támogatták.

A másik jelölt Nagy Elek nem kapott jelölést az elnökválasztásra, és küldöttként sem szavazták meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagvállalatának képviselői. A  négyévente esedékes felmenő rendszerű tisztújítás a tagozatvezetők és az elnökség megválasztásával folytatódik.

A március 11-én esedékes elnökválasztásra a küldöttek kizárólag Szatmáry Kristófot, a kamara jelenlegi elnökét jelölték.

Szatmáry Kristóf, a BKIK  jelenlegi elnöke ezzel kapcsolatban  elmondta, bízik abban, hogy a választások ugyanebben a nyugodt légkörben folytatódhatnak.  Az elmúlt héten a választást megelőző furcsa körülményekre, és a kamarai vezetésben jelen levő személyi-családi kapcsolatokra utaltunk cikkünkben.  A választás a jövő héten folytatódik, amikor a kamarai tagozatok vezetőinek személyéről döntenek, a teljes folyamat pedig március 11-én zárul a BKIK elnökségének megválasztásával.