A tervezett beruházások középpontjában az építészetileg rendkívül értékes ingatlanok, illetve a gépészeti eszközök rekonstrukciója, felújítása áll. Mivel a BGYH tavaly két pályázaton is sikeresen vett részt, a közeljövőben megvalósulhat a Rudas, illetve a Lukács gyógyfürdő műemléki felújítása és turisztikai fejlesztése is. Előbbire közel 400 millió, utóbbira körülbelül egymilliárd forintos vissza nem fizetendő támogatást nyert a vállalat, a két pályázat megvalósításához szükséges önrész a társaság rendelkezésére áll.

A főváros tárgyal a Rudas fürdő területének bővítéséről is. A valaha hozzá tartozó palackozóüzemet is átépítve lehetőség lenne élmény-, vízitorna- és termálmedencét, szaunákat kialakítani. A fejlesztési tervek között szerepel a Gellért és a Széchenyi gyógyfürdő komplex gépészeti rekonstrukciója és a Király fürdő felújítása is. Ezzel a felújítással mind a négy budapesti eredeti törökfürdő felújítása befejeződne.