A kiírásban két részre osztják - s egyben rangsorolják - a támogatandó településeket.

Az úgynevezett "szabad vállalkozási zónában" valamivel több mint kétezer, főként az ország északkeleti és dél-dunántúli térségében lévő falu, illetve kisebb vagy közepes méretű város található. Rájuk szánnak kevesebbet, s ők kapják a pénzt rosszabb feltételekkel: az itt működő vállalkozások fejlesztésére együttesen kétmilliárd forint jut, legfeljebb tízmillió forintot kaphat egy-egy cég, de abból is vállalnia kell az egyharmados önrészt.

A "gazdaságélénkítő és felzárkózó" települések alkotják a másik, jóval kisebb csoportot, ők százhatvanketten osztozhatnak a támogatási összeg nagyobbik felén, hárommilliárd forinton. Itt egy-egy vállalkozás akár hatvanmillió forintot is elnyerhet, ráadásul a teljes összeg ajándékpénz, nem kell visszafizetni - olvasható a portálon.

A lapnak nyilatkozó polgármesterek és vállalkozók közül sokan esélytelennek tartják, hogy nyerjenek a pályázatokon. Mivel a gyorsaság is számít, azok a vállalkozások vannak előnyben, akik meg tudják fizetni a pályázatíró cégeket.

A kormány nem indokolta a portálnak a furcsa kiírási feltételeket.