A világ tizedik legnagyobb energiaszolgáltatója a következő években összesen 158 megawatt teljesítménnyel 225 millió euró értékű energiatermelő beruházást kíván megvalósítani Magyarországon. Ötévi előkészítő munka után a spanyol Iberdrola S.A. a jövő év tavaszán hozzákezdhet ikervári szélerőműparkjának felépítéséhez - tájékoztatta lapunkat Szabó Béla, a Vas megyei település polgármestere. A mintegy 200 hektáros területen felépülő, összesen 27 megawatt teljesítményű, 13 széltoronyból álló komplexum megvalósításához immár valamennyi szükséges engedély rendelkezésre áll. A beruházó a villamos energia átvételéről már megállapodott a helyi áramszolgáltatóval, sőt a Rábán lévő vízi erőműnél a 120 kilowattos hálózati kapcsolat is rendelkezésre áll. A széltornyok egy részét önkormányzati, illetve osztatlan közös tulajdonban lévő területen állítják fel - tette hozzá a polgármester. A beruházás értéke várhatóan meghaladja az ötmilliárd forintot. A pontos összeget egyelőre azért nem lehet tudni, mert az Iberdrola még nem állapodott meg a berendezések gyártásáról. Ennek egyébként kizárólag az az oka, hogy a világban - többek között az Egyesült Államokban és Kínában is - jelenleg hatalmas a kereslet a szélerőműtornyok iránt, s a gyártók a legnagyobb megrendelőket részesítik előnyben. Az Iberdrola, amely jelenleg a világ 10. legnagyobb energiaszolgáltatója, a közelmúltban bejelentette - s ezt a helyhatósággal is közölte -, hogy az elkövetkező néhány évben összesen 158 megawattnyi szélerőmű-kapacitást kíván megvalósítani Magyarországon. A teljes beruházási program értéke meghaladja a 225 millió eurót.