Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még tavaly változott meg a szabály, amely arra vonatkozott, hogy a Széchenyi pihenő kártya (Szép-kártya) egyenlegekkel mi lesz, ha a feltöltést követő második év május 31-ig nem használta fel a munkavállaló. A korábbi rendszerben ezt az összeget a szolgáltató automatikusan visszautalta a munkáltatónak, így azt a munkavállaló már nem tudta később felhasználni.

Viszont idéntől már a pénz nem vész el, ami elsőre felhasználóbarát változásnak tűnhet, de van egy komoly hátránya. Ugyanis az ügyfelek felhasználhatják a pénzt a jövőben is, de a bank a lejárat után 3 százalékot levonhat a két évvel korábbi év egyenlegéből.

Azoknál a munkavállalóknál, akik már átszerződtek a szolgáltatójukkal az új rendszerre, már az új módszertan lép életbe 2019-ben - foglalja össze Fata László juttatási szakértő, aki elmondta, hogy aki idén május 31-ig nem használta fel a teljes 2017-ben feltöltött egyenlegét, akkor a határidő előtt 2 hónappal a szolgáltató értesítette erről.

Viszont, ha valaki nem szerződött 2019-re újra a Szép-kártya szolgáltatójával, akkor a 2017-ben feltöltött és el nem költött egyenlegét a lejárat után még az előző rendszer szerint visszautalja a munkáltatónak.

Ezért is érdemes a magánszemélyeknek újra szerződni a szolgáltatókkal, hiszen az új eljárás kedvezőbb lehet a munkavállalók számára - teszi hozzá közleményében Fata László cafeteria-specialista, aki felhívja a figyelmet arra is, hogy a munkáltatók is csak az új rendelet szerint szerződött munkavállalók számára tudnak Széchenyi Pihenő Kártya feltöltést biztosítani 2019-ben.

A megmaradt tételekkel egyszerű a helyzet, ha valakinek kis összeg maradt meg két évvel korábbi egyenlegéből: egy vendéglátóhelyen, gyorsétteremben könnyen elkölthető a néhány ezer forintos maradvány, de akár úszodai belépőre is jó lehet.

Ha viszont nagy az összeg, akkor mindhárom alszámláról téríthető a szálláshelyek költsége. Ha valaki nem tud május végéig elutazni, hogy elköltse egy szálláshelyen a fennmaradó összeget, akkor nyitott számára az előleg fizetés lehetősége. Ilyenkor meg kell beszélni Fata szerint, hogy a szállás, nyaralás költségeit hadd fizesse be május 31. előtt az ügyfél.