Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július 22-én kiadott hatósági bizonyítványában megállapította, hogy nem áll fenn olyan ok, amely alapján a vizsgálnia kellene Szíjj László Közgép Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt. feletti közvetlen egyedüli irányításszerzésével megvalósuló összefonódást. Szíjj László július 17-én tett bejelentést az összefonódásról. A GVH döntéséról elsőként az Mfor.hu számolt be.

Tavaly novemberben a 444.hu írt arról, hogy a Közgép rendkívüli állománygyűlésén bejelentették, a tulajdonos Nyerges Zsolt eladta a vállalatot a tiszakécskei üzletember Szíjj László cégének, a Duna Aszfalt Kft.-nek. Akkor összesen 30 százaléknyi részvénycsomagot adtak el.

Az Orbán Viktor kormányfővel összeveszett Simicska Lajos üzletember a tavalyi parlamenti választás után a nyár folyamán eladta cégbirodalmát egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, aki azóta a vállalkozásokat átadta Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozónak és üzleti körének. Az egykor vezető, százmilliárd forint feletti árbevételű útépítő, a Közgép az "ellen-Közgépként" felemelkedett Duna Aszfalt tulajdonosához, Szíjj Lászlóhoz került.