A folyamatosan magas színvonalon teljesítő magyar munkaerőnek, Európa legalacsonyabb adóinak és az új támogatási rendszernek köszönhetően minden idők legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra - mondta a miniszter.

November végi adatok alapján 1540 milliárd forint értékben született pozitív befektetési döntés Magyarország vonatkozásában, ezzel a beruházási volumen tekintetében már novemberben megdőlt a tavalyi egész éves eredmény. A beruházásösztönzési rendszeren keresztül létrejött új munkahelyeken a bruttó fizetés tavaly átlagosan havi 420 ezer, idén az első 11 hónap alapján 457 ezer forint volt - sorolta a számokat az MTI szerint Szijjártó Péter, aki szerint Magyarország az elektromosautó-ipar fellegvára lett, miután a globális autóipar átalakításának tempóját diktáló nagy koreai vállalatok sorra hozzák ide új gyáraikat.

Magyarországon épül a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyára és beszállítói hátországa, ami egyértelműen az ország sikerét vetíti előre a világ autóiparának új korszakában - véli a miniszter.

A magyar gazdaságtörténetben öt év után most fordult elő először, hogy a befektetések tekintetében nem a németeké, hanem Dél-Koreáé az első hely. Az idei beruházások nyomán a dél-koreai vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, ez világosan mutatja a keleti nyitás sikerét - véli a külgazdasági és külügyminiszter.