Szijjártó: Magyarország nem a probléma, hanem a megoldás

Magyarország az elmúlt hét évben részben az autóiparnak köszönhetően vált Európa sereghajtójából éllovassá, így az ország már nem a probléma, hanem a megoldás - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hipa) konferenciáján.
Szász Péter, 2017. április 13. csütörtök, 11:28
Fotó: Napi.hu

Jelenleg egy új korszak küszöbén állunk, amikor a siker kritériumai mások lesznek. Míg a vállalatok között a technológiai verseny lesz domináns, az országok között azért megy majd a harc, hogy minél több vállalatot tudjanak területükre csábítani. Ez pedig nem csak a gyártást, hanem a fejlesztést is jelenti - mondta Szijjártó.

A miniszer azt szeretné, ha Európában Magyarország adná a legvonzóbb ajánlatot a vállalatoknak. Ehhez az elmúlt időszakban számos olyan adózással, munkaerővel, kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos döntést hozott a kormány, amely ennek a célnak az elérését segíti.

Az ország a digitalizációban is élen szeretne járni, ezért épül többek között az önvezető autók tesztelésére szolgáló pálya Zalaegerszegen, amelynek az alapkövét májusban rakják le és az első teszteket már a jövő év első felében elvégezhetik.

Szijjártó Péter szerint tavaly a külkereskedelem minden tekintetben rekordot döntött Magyarországon, ez pedig nem csak a kereskedelem volumenében érhető tetten, hanem a tető alá hozott befektetések számában is.

Mit csinált tavaly a Hipa

A Hipa 71 befektetési projektet tárgyalt végig, melyek közül 25 a járműipart érintette. Ezen projektek eredményeként mintegy 1948 millió euró értékű működőtőke érkezik hazánkba és 7759 új munkahely jön létre az elkövetkező időszakban.

A Hipa a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő, befeketésösztönzéssel foglalkozó háttérintézmény. A Hipa szakmai tanácsadást nyújt az érdekelt vállalatok számára egyablakos szolgáltatási modellben, támogatja őket a megfelelő telephely kiválasztásában, információt ad az állami támogatási lehetőségekről, támogatási ajánlatokat dolgoz ki, segít a beruházási projektek megvalósításában és a hatóságokkal folytatott ügyintézésben.

HOZZÁSZÓLÁSOK