Szlovák-magyar bűnbandára csaptak le

Négy év alatt közel ötven kamionnyi árut lopott el az a szlovák-magyar bűnbanda, amelynek tagjai ellen üzletszerű csalás miatt tett vádemelési javaslatot a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - írja az MTI az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bejelentése alapján.
Szabó Dániel, 2018. június 28. csütörtök, 09:36

A nyomozás adatai szerint a csoport tagjai strómanok bevonásával szállítmányozással foglalkozó cégeket vásároltak fel, majd a társaságok nevében az interneten keresztül nemzetközi fuvarozást vállaltak.

A szállítmányokért hamis okmányokat bemutató sofőrök jelentkeztek, akik egyetlen esetben sem vitték a célállomásra az árut, hanem ellopták. Televíziókat, mosogatógépeket, szárítógépeket, autógumit, műanyag granulátumot, mosóport, kozmetikai termékeket, kávét, édességet, de még gyerekjátékot is loptak így.

A lebukás elkerülése érdekében néhány elcsalt fuvar után a szállításhoz használt teherautókat hátrahagyták, a hamis okmányokat pedig megsemmisítették.

Az NNI a nyomozás során széleskörű együttműködést folytatott a szlovák hatóságokkal. Ennek eredményeképpen derült ki, hogy a banda, öt magyar és öt szlovák gazdasági társaság közreműködésével 2012 és 2015 között közel ötven szállítmányt lopott el, amivel több mint egymilliárd forint kárt okoztak.

Az NNI a nyomozás befejezése után a vádemelési javaslatot elküldte a Gödöllői Járási Ügyészségnek - közölte az ORFK.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK