Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Előzőleg Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón a cég éves pénzügyi beszámolójára hivatkozva azt mondta, 6 milliárd forint veszteséget generált és minimálisra csökkent a tőkéje az MNKH-nak, valamint a hazai kis- és közepes vállalkozások keveset profitálnak a kereskedőház tevékenységéből, a tavalyi 90 milliárd forintos exportértéket a Zrt.-től függetlenül termelték meg a hazai piacon jelen lévő multinacionális cégek.

A kereskedőház reagálásban azt írta, nem igaz, hogy a kereskedőháznak nincs köze az exportsikerhez, partnerei 2015-ben 895 milliárd forint exportárbevételt realizáltak, ami 135 milliárd forintos növekedést jelent. Szerintük az sem igaz, hogy mindössze 2,8 milliárd forintnyi üzlet létrejöttét segítették. Megjegyezték, hogy egy-egy kiállításon, miniszterelnöki vagy miniszteri úton létrejövő üzlet eredménye nem az MNKH mérlegében, hanem a vállalkozások mérlegében jelenik meg.