Ráugrott a vállalati kötvényekre a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A Növekedési kötvényprogram (NKP) keretében eddig 21,7 milliárd forintnyi hitelpapírt vásárolt: szeptember 16-án a Pannonia Bio Zrt. 7,5 milliárd forint értékű kötvényét jegyezte le, majd szeptember 20-án a Mol Nyrt. által kibocsátott hitelpapírokból is megvett 14,2 milliárdnyit.

Kimaxolta a lehetőséget

Van még pénz kötvényekre, a programban összesen 300 milliárd forintot költhet el a jegybank úgy, hogy vállalatcsoportonként nem mehet 20 milliárd forint fölé. Az is korlátozza a lehetőségeit, hogy a kibocsátás során legfeljebb az értékpapírok felét vásárolhatja meg, amit eddig meg is tett. A Pannonia Bio ugyanis 15 milliárd forintnyi kötvényt dobott a piacra, a Mol pedig 28,4 milliárdnyit.

Azzal, hogy a jegybank is vásárolt ezekből a kötvényekből, jóval olcsóbban juthattak forráshoz a cégek, mintha pusztán piaci vásárlókra hagyatkoztak volna. A Pannonia Bio például 2,44 százalékos hozammal adta el a tízéves értékpapírjait, a Mol pedig alig 1,9 százalékossal. Ezek nagyon jó értékek, hiszen a magyar állam most csütörtökön 1,87 százalékos átlaghozammal adott el tízéves kötvényeket. A jegybank, ha úgy dönt, a másodpiacon is vásárolhat még a vállalati értékpapírokból, de egy sorozatból legfeljebb a kötvények 70 százaléka lehet a birtokában.

Bővül a lista

Ahhoz, hogy egy cég olcsón kapjon hosszú távú finanszírozást a kötvényprogramban, egy hitelminősítőnél minimum B+ besorolást kell szereznie. A program népszerű, a jegybank honlapján közzétett lista szerint az elmúlt hetekben 19 cég szerezte meg a szükséges minősítést. Ezek között nincs ott a Mol, az olajipari cég ugyanis évek óta folyamatosan minősítteti magát, a Fitch-nél és a Standard & Poor'snál is BBB- a besorolása stabil kilátással.

A jegybank oldalán lévő lista tovább bővülhet még, a 4iG (ahol a főtulajdonos Jászai Gellért) közgyűlése is nemrég megszavazta, hogy a cég legfeljebb 30 milliárd forint értékben hitelpapírokat bocsáthasson ki, és részt vegyen az MNB-s programban. Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus Global is pályázik az MNB pénzére. Ott vannak a listán más prominens vállalkozók érdekeltségei is. Csányi Sándor OTP-s elnök-vezérigazgató élelmiszeripari vállalkozásai, a Bonafarm és a Pick Szeged.

NER-közeli cégek

Feltűnően sok az MNB-s pénzre pályázó cégek között a Fidesz-közeli vállalkozás, mint például a Garancsi Istvánhoz köthető Market Építő, és a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna-Aszfalt, vagy a debreceni Bárány Lászlóhoz köthető Baromfi Coop. Ott van a kötvényprogramos cégek között az a B+N Referencia Zrt. takarítócég is, amely mögött Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető minisztert és Tombor Andrást sejtik.

Az ingatlanüzletben érdekelt Appeninn szintén beszáll a programba, amelyben szintén van érdekeltsége Mészáros Lőrincnek az Opus Global révén, de Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István is részvényes BDPST Zrt. révén, sőt most szerzett még nagyobb pakettet a cégben Mészárostól.

Az NKP-ba hitelminősítést szerzett cégek
Vállalat neveVállalat minősítésaFedezetlen kötvény minősítése
Alteo Nyrt.BB+BBB-
Market Építő Zrt.BB-BB
Unix Autó Kft.BB-BB-
Wingholding Zrt.BBBBB-
Opus Global Nyrt.BBBBB-
Pannonia Bio Zrt.BB+BB+
Proform Zrt.B+BB-
Bonafarm CsoportBB-BB-
Pick Szeged Zrt.BB-BB-
Duna Aszfalt Kft.BB-BB
Masterplast Nyrt.B+B+
Cordia International Zrt.BBBB
TIGÁZ Földgázelosztó Zrt.BB+BB+
AutoWallisB+B+
Baromfi-Coop Kft.BB-BB-
Appeninn Holding Nyrt.B+BB-
B+N Referencia Zrt.B+B+
Marso Kft.BB-BB
LP Portfolio KftB+BB-
Mol Nyrt.BBB-BBB-
Forrás: MNB, Napi.hu