Idén új bírságolási útmutatót vezettek be a versenyhivatalban, azzal a nem titkolt céllal, hogy "teret biztosítsanak a versenyt romboló kartellek elrettentő erejű bírságolása előtt". Az útmutató pontosan meghatározza a bírságolás alapelveit és a menetét. E szerint a bírság alapösszegének kiszámításakor a verseny veszélyeztetése és a jogsértés piaci hatása egyaránt 30-30 százalékkal, míg "a vállalkozás jogsértéshez való viszonyulása" 40 százalékkal esik latba. A korábbihoz képest a leglényegesebb változás, hogy kartellügyekben a legsúlyosabb esetben a bírság nem a jogsértéssel érintett releváns forgalom 10 százaléka (mint korábban), hanem ennek háromszorosa lehet. Júliusban a GVH módosította és egyben kiszélesítette együttműködési megállapodását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF), miszerint különösen a megtévesztő reklámok ellen, illetve a pénzügyi piacon a fogyasztók védelme érdekében közösen lépnek fel.

Tíz kartellt vizsgálnak

Jelenleg tíz kartellügyet vizsgál a hivatal, ám közülük idén eddig mindössze egyet sikerült lezárni. Az úgynevezett vasúti kartell három résztvevőjére összesen 1,250 milliárd forint bírságot szabtak ki. A GYSEV Zrt., a MÁV Zrt. és Rail Cargo Hungaria Zrt. a verseny-szabályokat megsértve felosztotta az árufuvarozási piacot, és egyeztették a díjaikat. Korábban az eddigi legnagyobb, 7,178 milliárd forintos bírságot is négy vasútépítő cégre szabták ki. A tendereken megegyeztek a piac egymás közötti felosztásában. Új eszközt jelenthet a kartellezés felderítésében az informátori díj, amit az kaphat, aki nélkülözhetetlen bizonyítékot szolgáltat az érintett ügy felderítéséhez. A díj összege a kartellezésért kiszabott bírság 1 százaléka, de legfeljebb 50 millió forint. Bizonyos esetekben garantálják a bejelentő anonimitását és az ügy zárt adatkezelését is. A GVH a felderítés eszközeinek további bővítését tervezi, ám ezekről részletesebb információval nem szolgálhat. A hivatal tapasztalata szerint az úgynevezett engedékenységi politika (amikor a felderítéshez hozzájáruló cég a büntetés alól mentességet kaphat), valamint az informátori díj a bevezetése óta egyre hatékonyabban működik.

Összebeszéltek a bankok?

A jelenleg folyamatban lévő tíz kartellgyanú vizsgálata közül kétségtelenül a bankok ügye váltotta ki a közvélemény legnagyobb érdeklődését. Hat banknál és egy lakástakarék-pénztárnál házkutatást is tartott a GVH, mert gyanúja szerint a pénzintézetek összebeszéltek, amikor nagyjából egy időben megemelték a forinthitelek kamatát, hogy így lehetetlenítsék el a devizahitelek végtörlesztését. A hivatal közlése szerint az eljárás még folyamatban van, erre tekintettel az ügy állásáról és további részletekről nem adhat tájékoztatást a GVH, ahol közölték: az eljárás megindítása egyébként sem jelenti annak kimondását, hogy a bankok a jogsértést valóban elkövették, ezt hosszú és alapos vizsgálattal kell tisztázni. Mindenesetre tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a bankok meggyanúsítását követően a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat is lefoglalták, amelyeken a bankok adatbázisát tárolják.

A közfelfogás a kartellezés alatt általában a nagy erejű cégek sokmilliárdos "összesküvését" feltételezi, holott a kevésbé látványos ágazatokban sem ritka ez a jelenség.

"Milliárdos" jogsértők

A feketelista.hu kigyűjtötte azoknak a cégeknek a listáját, amelyeket különböző jogsértések miatt az utóbbi tíz évben a legtöbbször részesítette elmarasztalással a versenyhivatal. A sorban magasan vezet a Magyar Telekom Nyrt.; a céget 25 alkalommal bírságolta a hatóság. Az OTP Bank Nyrt. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. egyaránt tizenegyszer szerepel az összesítésben. A Vodafone Magyarország Zrt. neve tízszer, a Telenor Magyarország Zrt.-é kilencszer olvasható. A további "helyezések": Kereskedelmi és Hitelbank Zrt., Rossmann Magyarország Kft., Strabag Építő Zrt., Auchan Magyarország Kft., Budapest Hitel és Fejlesztési Bank Nyrt.

Talán még érdekesebb, ha részletesen megismerjük a versenyhivatal által kiszabott legmagasabb bírságok alanyait. Tíz olyan céggel találkozunk, amelyek bírságösszege egyenként meghaladja az egymilliárd forintot. És ami feltűnő: az első tíz közül nyolc az építőipari, kettő pedig a biztosítási ágazathoz tartozik. A "rekordot" az Allianz Hungária Biztosító Zrt. tartja, 5,319 milliárd forintos bírsággal. "Dobogós" helyre került a Szentesi Vasútépítő Kft. 3,4 milliárdos, illetve a Strabag Zrt. 2,468 milliárd forintos bírságolással. Két milliárd forint fölötti elmarasztalással sújtotta a versenyhatóság a Betonút Szolgáltató és Építő Zrt.-t (2,212 milliárd), illetve a MÁVCELL Mély-Magas és Vasútépítő Kft.-t (2,1 milliárd). A bírságolt cégek hosszú listáját olvasva megállapítható: ötvenen vannak olyanok, amelyeknél a büntetés összege meghaladja a 100 millió forintot. Az elmarasztaltak idei, első félévi listáján a távközlési és a pénzügyi szektor cégei szerepelnek a legnagyobb bírságokkal. Az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt.-t 200 millió, az OTP Bank Nyrt.-t - két alkalommal - összesen 190 millió, míg a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t 100 millió forintra büntette a GVH.