Sztrájk Oroszlányban - meghátrált az autóipari multi

Egy nap leállás után bérmegállpodással ért véget a kedd reggel kezdődött, háromnaposra tervezett sztrájk a kipufogó öntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 fős oroszlányi üzemében - írta közösségi oldalán a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
K. Kiss Gergely, 2019. március 12. kedd, 22:07
Fotó: Shutterstock

Mivel a tárgyalások keddig eredménytelenek voltak, kedd reggel nyolc órakor előre bejelentett, háromnaposra tervezett sztrájk kezdődött, amelyben az összes dolgozó részt vett. A munkabeszüntetés mind a három műszakot érintette és a munkások hétvégén sem mentek volna be a gyárba dolgozni.

Az üzemben a béremelés előtt az átlagos fizetés alig haladta meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsony fizetésnek számít - írja az MTI.

A Vasas alelnöke, László Zoltán a Mércének elmondta: a mai délutáni, hatodik cégvezetői ajánlat már beváltotta a hozzá fűzött reményeket, főleg miután egy műszak kiesése után a gyár ma délelőtt egy műszakra teljesen leállt. Így a Wescast és a Vasas szakszervezete így végül a következőkben egyeztek meg:

  • minden órabéres dolgozó egységesen bruttó 200 forint/ órás béremelést kap
  • akik nem órabéresek azok egységesen 34 800 forintos alapbéremelést kapnak
  • a cafetéria a cégnél minden dolgozó számára változatlan mértékű marad
  • 2020-tól a Vasas alapszervezete és a Wescast vezetősége közösen határozzák meg az éves béremelés kereteit és mértékét

Így a kipufogógyárban a továbbiakban a szakszervezet kiemelt jelentőséget kap majd. László elmondása szerint a ma délutáni tárgyalási ajánlat élesen elütött a cég korábbi hozzáállásától, és úgy vélekedett, még a rövid, teljes leállás is akkora termeléskiesést okozhatott a Wescastnál, amely "megszelídítette" a vállalatvezetést. Értesüléseik szerint a beszállítók meglehetősen nagy nyomást gyakoroltak a Wescastre, hogy elkerüljék a termelés komoly kimaradását.

A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített öntött kipufogócsonkok területén. A különféle vasötvözetek öntése és megmunkálása mellett Kanadában, Kínában és Magyarországon is elindították a rozsdamentesacél-termékek gyártását.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK