A közlemény szerint a munkabeszüntetésben résztvevő dolgozók - a jogszerű sztrájk követelményeinek megfelelően - írásban tettek nyilatkozatot a részvételi szándékukról. A munkaügyi elszámolások alapját is adó dokumentumok szerint 592 dolgozó vett részt a sztrájkban az üzem 1700 munkatársából.

Rendkívüli eset nem történt, minden munkavállaló biztonságban tudhatta magát a sztrájk alatt, a munkát végző dolgozók zavartalanul folytathatták a tevékenységüket - áll a közleményben.

A szakszervezet adatai szerint a délutáni és éjszakai műszakban dolgozók 70 százaléka nem vette fel a munkát, de többen menet közben is csatlakoztak az újabb tiltakozó megmozduláshoz. A sztrájkőrök és a sztrájkbizottság tagjai szerint a munkáltató megpróbálta szépíteni a statisztikát azzal, hogy a tiltakozó dolgozók közül többnek felajánlotta: vegyen ki szabadságot, így is sztrájkolhat, de legalább fizetnek is neki.

A gumigyári dolgozók a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen tiltakoznak - áll a szakszervezet közleményében.

"A munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta azt. Az új megállapodásról - kisebb megszakításokkal - decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért előbb figyelmeztető sztrájkot, majd nyolcórás munkabeszüntetést hirdetett a szakszervezet, majd kénytelenek voltak 24 órás munkabeszüntetésbe kezdeni" - közölte korábban Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára.

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. - a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő - nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.