Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke az MTI-nek elmondta, követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.

A szakszervezet információja szerint, ha a MÁV-Start kiveszi a járatokból az étkező és a hálókocsikat, akkor az utasellátó központban mindössze 40 utazói létszám maradna a 117-ből, és ez érintené a földi kiszolgálók munkáját is - mondta Bárány Balázs. A szakszervezet közleménye szerint a munkabeszüntetést azután döntötték el, hogy a kollektív munkaügyi vitában a munkáltató nem teljesítette követelésüket.

A MÁV az MTI hétfői érdeklődésére megismételte korábbi tájékoztatását, mely szerint az utasellátó gazdaságos működtetése érdekében arról döntött, hogy több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől.

Az utasellátó az elmúlt években - különösképpen 2016-ban - jelentős veszteséget termelt, ezért a MÁV-Start a nemzetközi járatok optimalizálása mellett döntött, erről tájékoztatta a külföldi vasútvállalatokat, valamint egyeztetett az utasellátó munkatársainak továbbfoglalkoztatásáról az érdekvédelmi képviseletekkel.

Több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások viszont nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer elnevezésű nemzetközi járatokat - tájékoztatott a MÁV.