Újra takarékszövetkezetet bírságolt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétmillió forintra bírságolta a Nyugat Takarék Szövetkezetet. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján június végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
Domokos László, 2019. január 18. péntek, 12:10
Fotó: Napi.hu

Az MNB határozata szerint a Nyugat Takarék Szövetkezet megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényt és a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB-rendelet több előírását is. A hitelintézet megsértette - többek között - a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a keretszerződés tartalmára, a felelősségi és kárviselési szabályokra, a fizetési művelet összegének visszatérítésére, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, valamint a jóváíráshoz kapcsolódó értéknapra vonatkozó rendelkezéseket.

Emiatt a jegybank a takarékot hétmillió forint összegű bírság megfizetésére, valamint a jogszabályoknak való megfelelés biztosítására kötelezte, ez utóbbi esetében, 2019. június 30-i határidővel. Ráadásul a jogszabálysértő állapot több esetben huzamosan, a Hitelintézet szerződési feltételeit rögzítő dokumentumokba, informatikai rendszerébe, illetve belső eljárásrendjébe építetten állt fenn.

Az MNB a pénzforgalmi ellenőrzési tevékenysége során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén álló ügyfelek ugyanis a fizetést illetően nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek. Az MNB éppen ezért különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral fog fellépni a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzése során - olvasható a közleményben.

HOZZÁSZÓLÁSOK