Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti futballalapítványának rekord összegű, 5,4 milliárdos tavalyi tao-programja 2018 júniusában 9 milliárd forintra nőtt. Az eredeti formájában is minden korábbi rekordot megdöntő, 5,4 milliárdos program értéke egy törvénymódosításnak köszönhetően nőhetett meg 3,6 milliárd forinttal, az akkor még építés alatt álló sport- és konferencia-központ (képünkön) műszaki tartalmának bővülésére hivatkozva - olvasható a portálon.

Kérdéses volt, hogy a Felcsút tényleg ki fogja-e tudni használni a pluszban megítélt többletforrást. Hiszen a 2018. június 27-én jóváhagyott, az önrésszel együtt 5,1 milliárd forintnyi pluszberuházás megvalósítására három hónapja sem volt az alapítványnak, tekintve hogy 2018. szeptember 23-án megkezdődött az épület átadás-átvételi eljárása, tehát elkészült, viszont olyan beruházásokra nem lehet taózni, amik már folyamatban vannak vagy meg is valósultak.

A Mészáros Lőrinc vezette alapítványnak tehát meg kellett hajtania a kivitelezőt, hogy a kétéves beruházás utolsó 2-3 hónapjában valahogy beépítsenek további bő 5 milliárd forintot az eredetileg 7,5 milliárdos projektbe. Az építő cég épp a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában álló Fejér-B.Á.L. Zrt. volt.

Az Index szerint a vállalatot ugyan nem a törvénynek megfelelően, közbeszerzéssel választották ki, viszont nem is okozott gondot számára, hogy a beruházás értékét addig nyújtsa, ameddig a negyven százalékkal megnövelt takaró ért. Míg az elmúlt hétig "mindössze" 7,7 milliárd forintnyi vállalkozásoktól begyűjtött adófelajánlás elköltését hagyták jóvá az alapítvány számára az MLSZ nemrég frissített adatbázisa szerint, mostanra ez az összeg a lehetséges maximumra, 9 026 035 506 forintra nőtt.

Azaz a Felcsútnak nemcsak sikerült olyan cégeket találnia, amelyek összesen 9 milliárd forintnyi társasági adót ajánlottak fel a tavalyi programjára, de a pénz elköltését is 100 százalékban igazoltnak találta az MLSZ.