Országosan 2018 végén ezer lakosra 180 vállalkozás jutott, ebből 127 egyéni és 53 társas. Az utóbbiak legnagyobb hányadát, 72 százalékát képviselő korlátolt felelősségű társaságok száma tavaly 1 százalékkal csökkent, de ez a trend már 2014 óta tart, összefüggésben a törzstőke minimális összegének 3 millió forintra történő visszaemelésével - idézi a lap cikkét az MTI.

A társas vállalkozások 23 százalékát kitevő betéti társaságok térvesztése már régebben elkezdődött, a múlt évi szűkülés mértéke 3,7 százalékos volt, viszont a részvénytársaságok száma - csakúgy, mint korábban - nőtt.

QP | Quality Placement

Budapesten a legnagyobb a vállalkozási aktivitás, emellett Pest megyében is meghaladta a vállalkozások sűrűsége az országos átlagot. Az önálló vállalkozók népességarányos száma Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb.

Az ezer lakosra jutó összes vállalkozásszám alapján a fővárost alföldi és Balaton-parti megyék követték a rangsorban, főként a jó mezőgazdasági adottságokkal összefüggő őstermelői aktivitás és a turizmushoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek következtében.