Tartozás miatt hétfő délelőtt felfüggesztette a gázszolgáltatást a Mezőhegyesi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft.-nél a GDF Suez Energia Magyarország Zrt.. A társaság közleménye szerint erre a távhőszolgáltató közel 100 millió forintos tartozása miatt került sor. A GDF Siez szerint a kikapcsolás egy 2012 májusában kezdődött tárgyalási sorozat vége, akkor született megállapodás az önkormányzattal, hogy a 80 millió forint tartozást szeptemberre 40 millió forintra csökkenti, az új tulajdonos pedig rendezi a fennmaradó kintlévőséget is. Az önkormányzat eleget is tett ígéretének, az új tulajdonossal azonban nem sikerült rendezni a tartozást, mára az összeg 100 millió forintra emelkedett - teszi hozzá a cég.

A távhőszolgáltató közleménye szerint az intézkedéssel több száz mezőhegyesi háztartás és számos közintézmény szerződés szerinti ellátását "lehetetlenítette el" a GDF Suez, a mezőhegyesi szolgáltató szerint az elmúlt hónapokban több körben is egyeztetett a távhőrendszer "önkormányzati üzemeltetésű idejében" felhalmozott kintlévőségei rendezésének ütemezéséről. A távhőszolgáltató azt is jelezték a GDF felé, hogy a közeljövőben korszerű és a földgáznál kedvezőbb költségek mellett üzemeltethető biomassza alapú megoldások üzembe állítását tervezik.

A GDF Suez - közleménye szerint - novemberben fizetési könnyítést tett lehetővé, a megállapodásban foglalt kötelezettségeket azonban a távhőszolgáltató új tulajdonosa sorozatosan megszegte, a cég azonban a magas tartozás ellenére sem kezdeményezte a kikapcsolást a fűtési szezonban.

A Mezőhegyesi Távhőszolgáltató szerint a fennálló tartozás áprilisi részletének 76 százalékát időben rendezte, illetve már korábban jelezte a GDF Sueznek, hogy a fennmaradó 3,3 millió forintot akkor tudja kifizetni, amikor a közintézmények részére kiállított számlák ellenértékét megkapja az önkormányzattól. A helyhatóság tájékoztatása szerint az elmaradt összegeket a lehető leghamarabb átutalja a távhőszolgáltatónak.

A GDF Suez közléménye úgy fogalmaz, március végén - több hónapos tárgyalási sorozat eredményeként - született meg a fizetési feltételekről is rendelkező, mindkét fél által elfogadott megállapodás. A megegyezés része volt a távhőszolgáltató egyértelmű szándéka, hogy május 15-től kéri majd a GDF Sueztől a gázszolgáltatás szüneteltetését, mert hamarabb elkezdi a biomassza-beruházásokat - e kérelem azonban a gázszolgáltató szerint nem érkezett be, nélküle pedig kilátástalan a tartozás rendezése. A távhőszolgáltató a megállapodást máig nem írta alá, illetve fizetési kötelezettségeinek sem tett eleget, a GDF Suez ugyanakkor továbbra is törekszik a helyzet mielőbbi rendezésére - teszi hozzá a közlemény.