A város önkormányzatának költségvetésben nincs fedezet az ingatlan megvásárlására, a műemlék malomépület felújítására további egymilliárd forint kellene, és - ha nem kap gazdaságos funkciót - a működtetése is évi százmillióba kerülne - érvelte meg a szerdai testületi ülésen Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI szerint.

A képviselők elé került előterjesztés mellékleteként kiosztották az adásvételi szerződést, amely szerint a Worldinvest Zrt. vásárolná meg az ingatlant jelenlegi tulajdonosától, az ingatlant évek óta árusító, győri székhelyű Mozaik Komplexum Kft.-től. A vevő ahhoz az Avalon-csoporthoz tartozó társaság, amely egy másik projektben egy ötcsillagos, 120 szobás szállodát építene az az Öreg-tó partjára, 24 milliárd forintért.

Tóth Róbert, a Worldinvest Zrt. vezérigazgatója újságíróknak korábban elmondta, hogy a malmot a műemlékvédelmi szabályok betartásával teljes körűen felújítanák és a vendéglátással összefüggő felhasználásban gondolkodnak. "A beruházás környezetét is szeretnénk fejleszteni, és üzenni is szeretnénk vele, hogy egész Tata és az Öreg-tó környékének a fejlesztési filozófiáját nagyon komolyan gondoljuk" - emelte ki a vezérigazgató.

A Cifra malom egy korábbi malom felhasználásával épült a 18. század közepén, folyamatosan használták, majd 1950-ben a Terményforgalmi Vállalat tulajdonába került, 1953-ban modernizálták. Az őrlést 1968-ban szüntették meg, berendezését 1973-ban leszerelték. 1982 és 1985 között elkezdődött felújítása, de félbemaradt. Nevét a hagyomány szerint az emeleti, stukkódíszes teremről kapta, amely az 1980-as évek közepén megsemmisült.