Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2020-ban összesen 7431 közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon, ami mintegy 25 százalékos visszaesés az előző évhez képest. A közbeszerzések összértéke ugyanakkor csak 5 százalékkal csökkent tavaly, csaknem 3264 milliárd forintot ért el, míg 2019-ben 3430 milliárd forint volt - közölte a Közbeszerzési Hatóság (KH) az MTI-vel.

Az utolsó negyedévben felpörögtek a közcélú beruházások és beszerzések, így tavaly is jelentősen meghaladta a 3000 milliárd forintot a közbeszerzési eljárásokon keresztül a gazdaságba áramló forrás, amire most minden eddiginél nagyobb szüksége van a hazai vállalkozásoknak - írta a közleményben Kovács László, a KH elnöke.

Az egyajánlatos eljárások értéke 18,4 százalékra csökkent az előző évi 20,9 százalékról az uniós eljárásrendben, a nemzeti eljárásrendben pedig 9,2 százalékot tett ki, míg 2019-ben 12,2 százalékot.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások összértéke a nemzeti eljárásrendben 0,4 százalék volt tavaly a 2019-es 0,6 százalék után, míg az uniós eljárásrendben a megelőző évi 8,2 százalékról 2020-ban 3,5 százalékra csökkent az ilyen típusú eljárások részaránya az értéket tekintve.

A fokozott versenyt jelzi az is, hogy míg 2019-ben átlagosan 5,2 ajánlat érkezett egy-egy közbeszerzési felhívásra, addig 2020-ban 6,7 - közölte a KH.

Nem tülekednek a résztvevők jogorvoslatért

A Közbeszerzési Döntőbizottság tavaly 560 jogorvoslati eljárást indított el - ebből 67 jelenleg is folyamatban van -, és csaknem 520 millió forint bírságot szabott ki. A jogszerűség biztosítása érdekében a KH tavaly szeptemberben anonim információs csatornát indított el, ez lehetőséget biztosít arra, hogy a hatóság munkatársaival bárki név nélkül osszon meg információkat vélt vagy valós közbeszerzési jogsértésekről - írja az MTI.