A portál idézi a Lapcom közleményét, mely szerint a részvénytársaság új vezérigazgatója Andreas Merz lesz, aki 3 és fél éve dolgozik a Lapcomnál, mint pénzügyi igazgató. A közleményben a tulajdonos megköszöni a távozó vezérigazgatónak 2006-óta tartó tevékenységét, hogy megteremtette, a piacon megerősítette a Bors napilapot és online változatát, mint a második legnagyobb példányszámú eladott napilapot, illetve sikeresen irányította a Lapcom megvásárlást követő integrációt és erősítette a regionális kiadói szerepet.

Pallagi Ferencet távozásával kapcsolatban azt válaszolta, hogy a döntést ő maga hozta, munkatársai és a tulajdonos szerették volna rávenni, hogy vonja vissza és maradjon még. "Nincs tehát semmilyen titok a dolog mögött, egyszerűen csak nyugdíjas akarok lenni" - felelte Pallagi Ferenc. A Bors új főszerkesztője Szekeres Tamás, eddigi felelős szerkesztő lesz.

Pallagi Ferenc a modern magyar bulvárújságírás egyik megteremtője, évekig volt a Blikk főszerkesztője. Egy évvel a Blikktől való távozása után egyszerűen átült a konkurencia kormányához, és rövid idő alatt a kis példányszámú Színes Bulvár Lapot átmárkázta Borssá, és a Blikk valódi konkurenciájává tette a piacon.