Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. közölte, hogy egyedüli részvényese, az Arts et Techniques du Progrès - amely 100 százalékban a francia Servier tulajdona - 2013. december 13-ával visszahívta a tisztségéből a társaság igazgatóságának tagját, Jean-Philippe Setát.

Az Egis-papírokkal már december 6. óta nem lehet kereskedni a pesti tőzsdén. A BÉT történetében a legtöbb - megfigyelők szerint csaknem háromezer - ügyfelet érintő, 110 milliárd forintos volumenű vételi ajánlatát a KBC Securities bonyolította le. A 28 ezres árat az első körben a részvényesek mintegy kilenc tizede fogadta el, a kiszorítás bejelentése utáni második körben a maradék több mint háromnegyede adta oda részvényét, a végére néhány ezer részvény maradt.

Az ügylet a Servier konszern számára is jelentős, a csaknem 400 millió eurós költség összemérhető a csoport éves EBITDA-jával. (A tulajdonos nincs a tőzsdén, a legfontosabb döntéseket ma is a 95 esztendős alapító, Jacques Servier hozza meg.)