Felmondott Dudás Gergely, az Index főszerkesztője - jelentette be kedden délután a kiadó Index.hu Zrt.

"A pár héttel ezelőtti tulajdonosváltás egyszerre jelent kicsit szerencsétlen és könnyen félremagyarázható hátteret a hosszabb ideje fontolgatott döntésemnek, illetve egy új fejezet lehetőségét a szerkesztőségnek is. Amihez én nagyon sok sikert kívánok, de az elmúlt időszakban - bármekkora közhely is - az új kihívások már jobban eluralták a gondolataimat, mint az Index, így pedig nem lehet mégolyan jó csapatot sem vezetni" - fogalmaz Dudás a közleményben a Kreatív szerint.

Dudás 13 évet dolgozott az Indexnél, korábban gazdasági rovatvezető és főszerkesztő-helyettes is volt.

Dudás utódjául Pusztay András lapigazgató a vezető szerkesztőkkel egyeztetve Tóth-Szenesi Attilát, a politikai rovat vezetőjét kérte fel, aki elfogadta a júniustól érvényes megbízást, de az Index hagyományainak megfelelően bizalmi szavazást kért a szerkesztőségi bejelentésen. Ez elektronikusan zajlik és 24 órán keresztül tart, így szerdán délután ér véget.

Az 1970-ben született szakember régi indexes, 2002-ben érkezett a laphoz, azelőtt a Reggeli Délvilág és a Délmagyarország újságírója volt Szegeden. 2004-ben Minőségi Újságírásért díjat kapott az MSZP zárt kampányértekezletéről beszámoló cikkéért, csaknem hét éve politikai rovatvezető a portálnál. Tóth-Szenesi szeretne továbbra is részt venni a napi szerkesztésben, és úgy fogalmazott:

"Az Index marad, ami volt: független, szórakoztató, megbízható és hiteles hírújság."