Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelentette meg az ajánlatkérő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.

Eszerint az 500 millió forintos keretösszeg két évre, de legfeljebb a keret kimerüléséig szól. Amennyiben a keret nem merül ki két év alatt, úgy az MTVA jogosult a nyertessel kötött szerződést egy évvel meghosszabbítani. Saját kocsikkal rendelkező cégek és fuvarszervezők is tehetnek ajánlatot.

A szolgáltatás megrendelhető Magyarország teljes területére, a kiindulási pont azonban jellemzően az MTVA székhelye, vagyis a Budapest, Kunigunda útja 64. szám. Az egy naptári hónapra eső rendelések várható száma 3 150 darab.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben személyszállítási szolgáltatásból és/vagy taxi jellegű személyszállításhoz kapcsolódó fuvarszervezési szolgáltatásból legalább nettó 200 millió forint árbevétele származott. Referenciaként fel kell mutatni ebből az időszakból legalább egy olyan szerződést, amelyben egy éven át, minimum havi 2250 rendelés szerepelt. Az ajánlattevőnek legalább 400 személygépkocsival kell rendelkeznie, illetve ennyi felett kell diszponálnia. A kocsikból 170 legyen 1+4 személyes kombi, továbbá 50 darab 1+6 személyes jármű.

Az ajánlattételi határidő október 18. Az értékelésnél az ár 25, míg a minőség 23 súlyszámmal szerepel.

Az MTVA ezt a tendert azt követően írta ki, hogy augusztusban a korábban meghirdetett félmilliárd forintot keretösszegű tendert visszavonta. Ebben olyan tárgyalásos eljárást írt ki, amelyben tárgyalás nélkül is dönthetett a nyertesről.

Még 2016-ban a Közbeszerzési Döntőbizottság 7 millió forintra bírságolta az MTVA-t. A szervezet még 2012 júniusában kötött szerződést közbeszerzési eljárás lefolytatása után a 6X6 Taxi Kft-vel 2 évre, nettó 252 millió forint értékben taxis szolgáltatásra. Két év után az MTVA már 418 milliót fizetett a szolgáltatásért, jócskán túllépve az eredeti keretösszeget, ráadásul nem írt ki új közbeszerzést, hanem a két év lejárta után a 6X6 Taxival fennálló szerződését módosította. Az ezt követő két évben három sikertelen közbeszerzést hirdetett az MTVA, majd 2016 augusztusban újabb eljárást indított. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatából kiderült, hogy ez a gyakorlat egyáltalán nem volt rendben.

Feltehetően ennek következtében 2017 januárjában hatékonyságvizsgálatra kereset tanácsadót az MTVA. A tanácsok alapján több mint 20 milliárd forint értékű átalakítást terveztek a közmédiánál, tervezték a taxiszámlák rejtélyének a kiderítését is.