A Magyar Közlönyben megjelent határozat a környezet védelmével, valamint a hazai kis- és középvállalkozások, illetve a stratégiai jelentőségű nagyvállalatok nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe való kapcsolódásával indokolja a támogatást.

A kormány megbízta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a vasúti egyes kocsi forgalom fenntartása és revitalizációja érdekében

- dolgozzon ki támogatási programot a 2021-2025. évekre, amely vissza nem térítendő forrás biztosítását teszi lehetővé,

- a támogatási program finanszírozhatósága érdekében, az elfogadási-engedély megszerzése céljából nyújtsa be azt az Európai Bizottsághoz,
- a támogatási program lebonyolítását végző szervezetet jelölje ki,
- a támogatási program finanszírozhatóságára benyújtott Európai Bizottsági elfogadási-engedély kérelem eredményéről készítsen tájékoztatást a kormány részére,
- kössön támogatási szerződést az érintett vasúti társaságokkal,
- készíttesse el a rendszert támogató informatikai rendszert.

Amennyiben az Európai Bizottság elfogadja a program támogatását, akkor 2021-ben 3 milliárd 842 millió forint fordítható az egyes kocsi forgalom támogatására. Ennek felét adja az EU, a másik fele hazai forrás. Hasonlóan fele-fele arányban áll össze a 2022 és 2025 évek közötti 6 milliárd 405 millió forintos támogatás is.

Idén februárban a Népszava írt a most megoldódni látszó problémáról. Egyes kocsis fuvarozásról akkor beszélünk, amikor a szállító nem egy teljes szerelvényt, hanem egy-egy vagonnyi árut ad fel a vasúton. Ilyenkor a rendező pályaudvarokra előzetesen beszállított kocsikból állítanak össze egy szerelvényt, majd azt továbbítják a célállomásra. Magyarországon ezt tevékenységet egyedül ellátó Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél (RCH) jelen lévő két szakszervezet, a Vasutasok Szakszervezete és a VDSZSZ Szolidaritás közös közleményükben arra figyelmeztettek, hogy az RCH tulajdonosa, az osztrák államvasutak (ÖBB) magyar kormányzati támogatás nélkül rövidesen felhagyhat ezzel a tevékenységgel. Ebben az esetben Magyarországon megszűnik ez a fajta áruszállítás, pedig a forgalmi adatokból jól látszik, hogy igény van rá.

A támogatás elmaradásával rendező pályaudvarokat is be kellene zárni. A vasúti forgalom csökkenésével összesen akár kétezer ember - tolatásvezetők, kocsirendezők, járműkarbantartók - is munkanélkülivé válhatnak. Ráadásul az eddig vasúton, "egyes kocsikban" szállított 10-12 millió tonnányi árut - benne 2-3 millió tonna veszélyes jelölésűt -, a közutakon kellene majd eljuttatni rendeltetési helyére, ami jelentősen megterhelné az úthálózatot, és ráadásul a klímavédelmi célokat is veszélyeztetné. Csak a veszélyes áru mozgatásához 60-80 ezer tartályos kamionfuvarra lenne szükség.