Már a télre készül az NKM

Az NKM földgázelosztó társaságai az ügyfelek zavartalan és biztonságos gázellátása érdekében az idén mintegy 40 kilométer gázvezetéket cserélnek ki - adta hírül az NKM Nemzeti Közművek Zrt.
Domokos László, 2019. szeptember 19. csütörtök, 12:24
Fotó: Shutterstock

A társaság egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a fűtési szezont megelőzően az élet- és vagyonvédelmi szempontokat is figyelembe véve, érdemes felülvizsgáltatni az ügyfelek tulajdonát képző földgázvezetékek és gázkészülékek állapotát. Ennek eredményeképpen a szolgáltatás a téli időszak beköszöntével is biztonságos és zavartalan lesz, hiszen a jól karbantartott korszerű eszközökkel és vezetékekkel elkerülhető a gázszivárgás és ezzel a szolgáltatásból való kikapcsolás, amely a hetek múlva kezdődő fűtési időszakban kellemetlen lehet.

Az NKM tulajdonában lévő NKM Földgázhálózati Kft. és NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. együttesen 30 000 kilométert meghaladó tervszerűen karbantartott, európai szinten is kiemelkedő gázhálózatot üzemeltet.

Az NKM Földgázhálózati Kft. a fővárosban és 18 Budapest közeli településen végez földgázelosztási tevékenységet, ennek keretében 810 ezer ügyfélhez juttatja el a földgázt, amely mintegy 2 millió embert érint. Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Kft. Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megyékre, valamint Veszprém megye néhány településére kiterjedő szolgáltatási területén 668 településsel áll szolgáltatásával az ügyfelek rendelkezésére, az itt ellátott ügyfelek száma több mint 780 ezer.

HOZZÁSZÓLÁSOK