Tényleg elbánnak az élelmiszerboltokkal

Egyeztetett a nemzetgazdasági tárca a kereskedők érdekképviseleti szervezeteivel, ahol az NGM lényegében ugyan azokat a terveket ismertette, mint amelyek korábban kiszivárogtak - tudta meg az Index.
Szász Péter, 2017. március 14. kedd, 19:42
Fotó: Napi.hu

A portál szerint az egyezés azért furcsa, mert Lázár János a múlt heti kormányinfón azt mondta, hogy a kormány javaslatai változtak a kiszivárgott előterjesztéshez képest.

A javaslatok között szerepelt például, hogy

  • megadóztatnák az áruházak parkolóit (nagyjából annyit beszedve ebből, mint amennyit a kereskedelmi cégek válságadóként befizettek 2010 és 2013 között),
  • korlátoznák a cégek reklámköltéseit,
  • kötelező létszámbővítést írnának elő az áruházaknak,
  • 100 százalékos bérpótlékot vezetnének be a vasárnapi munkavégzésért
  • és kötelezővé tennék, hogy a dolgozók legalább két szabadnapja vasárnapra essen.

Az egyeztetésen a tárca tagjai állítólag a tervezett lépéseket az élelmiszerbotránnyal indokolták - ahogy tették ezt az előterjesztés szövegezői is - bár több lépés, például a vasárnapi szabadnapok és bérpótlék kérdése már korábban, a vasárnapi zárva tartás visszavonása után napirendre került.

Az Index úgy tudja, hogy a a keddi egyeztetésen nagyjából arra volt idő, hogy a kormány tájékoztatója után a meghívott szervezetek képviselői elmondják az álláspontjukat a javaslatokról, erre viszont a kormány képviselői érdemben nem reagáltak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.03.15 12:33

Én megértem.
Ez a Harc is a nyugati tőke ellen folyik.

Ne felejtsük, mire is tanít bennünket a Nemzet:

"A béke szent szövetségét hozták létre a cárok, uralkodók, de ez a szabadság ellensége lett, az álszentek szövetségévé vált."

Érted, nem? A Szent Szövetség, amely a napóleoni háborúk korát zárta le és Európában befagyasztotta a társadal,i fejlődést, a Nemzet szerint maga volt a Béke. Mint ő a Nemzet.

De ez nem elég, megvilágította nemzet azt is, miért lesz itt megadóztatva a rohad külföldi tőkés:

"Az elmúlt évben a nemzetek újra fellázadtak a brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia és a feneketlen bendőjű tőke álszent szövetsége ellen. "

Na jó, ha az Aldi meg a Lidl meg a Tesco meg az Auchan nem a liberális világmédia szövetségese ( van ám ezeknek klassz magyar stratégiai szerződésük, nem? ), akkor ők nem a " a feneketlen bendőjű tőke" részesei, de fizetniük kell a " a feneketlen bendőjű tőke" bűneiért.

És azért is, hogy a Nemzet Álmát finanszírozhassák.

Hát ilyen az élet a Szabadság Birodalmában.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.03.14 22:13

én pl. először az állam reklámköltéseit korlátoznám!
kötelező létszámbővítés >>ezek sajna most is ez derül ki, egyáltalán nem értik azt a világot, amiben élünk..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.03.14 21:00

Gondolod, hogy ezt a vásárlók tolerálják? A vasárnapi boltzárral sem tették.
Volt már egy-két dolog amivel megfürödtek. Az én megállapításom szerint a fejlsztések elmaradása miatt(plázastop) miatt kevés az üzlet, azok is zsúfoltak, már vasárnap is. mi lesz Húsvét előtt, még rágondolni is rossz. Káosz! Lehet, hogy ezt akarják?
Egyszerűen képtelen helyzet elé állítják a hipermarketeket a pénteki bezárt boltokkal Húsvét előtt, utána két nap szünet. A szombat borzalmas lehet.
Már lelkileg felkészültem erre, megveszem és lefagyasztom a húst még az előző héten, a zöldség is megoldható. Marad a kenyér, de az is eláll, vagy sütünk otthon, meg kalácsot.

Ez már a Rákosi rendszer, megmondják a vállakozónak, aztán államosítanak.
Még azt is el tudom képzelni, hogy nemzeti élelmiszerboltok lesznek, ebben az őrültek házában.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.03.14 20:21

Ez aljasság. Ennek kirúgások és boltbezárások lesznek a következményei, és végső soron a vársárlók fogják megfizetni, a befektetések és beruházások pedig drasztikusan visszaszorulnak majd. Nem hiszem el. A nagy áruházláncok minőséget, választékot, rendszert és kényelmet hoztak a vásárlók életébe. MIért kell ezt elkaszálni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html