Plázastop: kiskaput talált a Tesco?

Szakértők vizsgálják, hogy szükséges lehet-e engedélyt kérni a plázabizottságtól a Tesco áruházakba telepítendő Media Markt-üzletek nyitásához - tudta meg a Magyar Nemzet.
Domokos László, 2019. március 7. csütörtök, 09:21
Fotó: Napi.hu - Képünk illusztráció.

Az első, úgynevezett shop-in-shopot nem hivatalos eljárás során már felmérték a Pesti úti hipermarketben, ahol február 28-án megnyílt az első olyan elektronikus üzlet, amely a Tesco vásárlóinak kínálja a piacvezető műszaki lánc termékeit, saját kasszával, saját árusítóhellyel. Ezt követően mérlegelik, indul-e kormányhivatali ellenőrzés az engedélyeztetés miatt - értesült a napilap.

A plázatörvény tavalyi szigorítása szerint már nem csupán az újonnan épített kereskedelmi egységek létrehozása előtt, hanem a meglévők belső átalakításánál is szükséges lehet a jogszabály korlátozásai alól felmentést adó plázabizottság eljárása. A cégek a mai napig nem indítványozták a plázabizottságnál a felmentést, mert meggyőződésük, hogy nincs rá szükség.

"A Pesti úti Tesco áruházunkban egy meglévő, korábbi kereskedelmi célú üzlet helyére költözött be a Media Markt, ezt rendezte be polcokkal és töltötte fel árukészletével a műszaki termékeket kínáló cég" - közölték a lappal a Tesco. Az átalakításnál nem végeztek építési tevékenységet, kizárólag állagsérelem nélkül eltávolítható berendezéseket és polcokat helyeztek el az áruházban. A kereskedelmi cégek jogászai szerint az átalakítások miatt nem szükséges a plázabizottságtól engedélyt kérniük, a bolton belüli boltok nyitásához ugyanis a jogszabályok szerint szükséges valamennyi engedéllyel rendelkeznek.

A shop in shop konstrukció egyik nagy előnye, hogy vevőink akár az áruházban való vásárlás alatt is szabadon közlekedhetnek vagy vásárolhatnak a Media Marktban, ennek során a bevásárlókocsit is bevihetik magukkal az elektronikai részbe - érvelt a Tesco.

A jogi vitát az alapozhatja meg, hogy nem létezik hivatalosan a shop-in-shop kategória, így a szakértőknek nehéz megítélniük, hogy a lépés építészeti szempontból kiskaput talált a plázatörvény korlátozásai alól vagy valóban nem terjed ki rá a bejelentési kötelezettség - írta a Magyar Nemzet.

HOZZÁSZÓLÁSOK