Tiltakozások közepette valósul meg a hetven éve tervezett beruházás

Miskolcon már az ötvenes években felmerült egy lehetséges Y-híd gondolata a belváros és a Tiszai pályaudvar közötti közlekedési nehézségek enyhítésére. Most elkezdődött a beruházás. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. projektjében azonban több probléma is felmerült. A kivitelező He-Do Kft.-t annak ellenére választották ki nettó 13,5 milliárd forintos vállalási árra, hogy nem voltak végleges kiviteli tervek. A beruházás ellen civilek is tiltakoztak.
Kónya Ádám, 2020. december 23. szerda, 19:27
Fotó: NIF

A miskolci úgynevezett Y-híd gondolata az 1950-es években már felmerült. A Tiszai pályaudvar és a belváros között ugyanis kialakult egy olyan hármas vasúti elágazás, delta, ahol három irányba menő vágány fölött kell átjutni a közúti forgalomnak. A Tiszai pályaudvar felől a belváros felé itt jelentős volt a forgalom, akkor még a főutca meghosszabbítása az állomás felé nem volt meg. Viszont az úton keresztbe menő Gömöri vasúton nagy személy- és teherszállítási forgalom volt, ezért nagyon hosszan zárva tartott a sorompó, föltartva a közúti forgalmat.

E probléma súlya napjainkra jelentősen lecsökkent, mivel már lényegesen kisebb a vasúti forgalom a szakaszon és a tömegközlekedésnek, illetve gépjármű-közlekedésnek van észszerű alternatív útvonala. Ezzel szemben új probléma keletkezett, mivel a másik irányban lévő Martin-kertváros lakosságszáma jelentősen megnövekedett, és a csomópontban a reggeli munkakezdéskor nagyon föltorlódik a sor. Az Y-híd megvalósulása, azáltal, hogy dupla sávon engedi át a Martin-kertvárosi forgalmat, javít a helyzeten - tudta meg a Napi.hu a miskolci önkormányzattól.

Még 2012-ben hangzottak el először számok a madártávlatból a formája miatt elnevezett Y-híd, valamint a 3-as főközlekedési út belterületi szakaszának megépítésével kapcsolatban. Az ötlet 2015-ben, a Modern városok programjának kapcsán bukkant fel ismét, Orbán Viktor kormányfő is beszélt az híd felépítéséről. Az alapkövet még az előző, fideszes városvezetés rakta le 2019 októberében, az átadást pedig 2022 novemberére tervezik.

Ez a gond a tervekkel

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt beruházásában több probléma is felmerült. A kivitelező He-Do Kft.-t annak ellenére választották ki és hagyták jóvá számára a projekt költségeként a nettó 13,5 milliárd forintos összeget 2019 októberében, hogy nem voltak végleges kiviteli tervek. Azok csak 2020 novemberére készültek el.

Ezzel kapcsolatban a NIF a következő tájékoztatást adta: "A Miskolc tehermentesítő út előkészítése a korábbi években megtörtént, amely 4 szakaszt foglal magában. A kiviteli tervdokumentáció rendelkezésre áll a Miskolc Tehermentesítő út I., III. és IV. szakasz vonatkozásában, a II. szakasz (Y-híd) kapcsán pedig engedélyezési tervdokumentáció és építési engedély. A kormány elrendelte társaságunknak az I. és II. szakasz megvalósítását, így a tehermentesítő út 4 szakaszából 2022 végéig az első két szakasz várhatóan megvalósul, és megtörténhet azok forgalomba helyezése.

A 4 szakasz közül jelenleg csak az első két ütem valósul meg, ezért a tehermentesítő út tervdokumentációjának felülvizsgálata szükséges (kiemelten a forgalomtechnika vonatkozásában), hogy az egyes szakaszok önállóan is forgalomba helyezhetők legyenek a forgalombiztonság kiemelt figyelembe vétele mellett. A vállalkozó jelenleg a tervek felülvizsgálatát valamint azok illetékes szervekkel történő egyeztetését végzi. A végleges tervek várhatóan 2020 év végére készülhetnek el."

Tiltakoznak a helyiek

E problémákon túl miskolci lakosok, civil szervezetek, sőt az önkormányzat sem volt maradéktalanul elégedett a tervezettel.

"Az eredeti tervek nem tartalmazták a kerékpáros közlekedés biztosítását - igaz, az eddigi útvonalon sem. Viszont elvárható egy XXI. századi beruházásnál, ahol egy kertváros és a belváros kapcsolatát biztosítjuk, hogy ott korszerű, biztonságos kerékpározás biztosított legyen. Ezért civil szervezetek és az önkormányzat kezdeményezésére a beruházó beemelte ennek megoldását a projektbe. A gyalogos-kapcsolat az eredeti tervek szerint is biztosított volt, a járdás áthaladáson túl személylifteken keresztül is megközelíthető lesz a felüljáró - közölte lapunkkal az önkormányzat.

A környéken élők már augusztusban aláírásgyűjtésbe kezdtek tiltakozó petíciójukon. Leveleztek az országgyűlési képviselőkkel, írtak a polgármesternek, demonstrációkat hirdettek.

"Az Y-híd teljesen felesleges idejét múlt beruházás. A vasúti jelentéktelen forgalom nem indokolja a híd megépítését. Modern szintbeli kereszteződés vagy a vasút alatti közúti kereszteződés szóba jöhet. A beruházásra szánt pénzt máshol használják fel. Bizonyára van olyan terület, ahol égetően szükség van erre a pénzre."

"Megérdemelne ez a város, és városrész egy olyan hidat, amely nem száz éves elképzelésen alapul, hanem a jövőnek épül, s a város büszkesége lehetne, méltó a kertváros, és Szirma értékéhez, képviseli a modern forgalmi elveket. Ez a híd korszerűtlen - írják az Út a városba (Y-híd) Érdekvédelmi Csoport Facebook-oldalán.

HOZZÁSZÓLÁSOK