Megegyezett az idei béremelésről az Auchan és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Az egyezség szerint a boltlánc 1,7 milliárd forintot fordít a áruházi dolgozók és a nem vezetői központi munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók fizetésének emelésére - közölte a társaság.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozók éves szinten bruttó 91 ezer forint béren kívüli juttatás kapnak, emellett jár még nekik többek között átfogó élet- és balesetbiztosítás, valamint 5 százalékos vásárlói kedvezmény. Továbbá a munkavállalók a vállalat részvényesi programjában is részt vehetnek.

A kiskercég az idei béremelésről mindössze egyetlen konkrét összeget mondott. Vagyis azt, hogy a már említett 1,7 milliárdot költi a dolgozók fizetésemelésre, de az nem derül ki, hogy ez pontosan mennyit jelent dolgozónként. Erről annyit írnak, hogy a "nem vezető beosztású munkatársainak alapbére lényeges mértékben emelkedik 2019. január 1-től".

Lapunk a múlt héten érdeklődött az áruházlánctól, hogy pontosan mennyivel emelkedik az idén egy áruházi dolgozó bruttó és nettó fizetése. Egyelőre nem kaptunk választ, ha megérkezik az információ, bővítjük a cikket.