Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Titokzatos cég tarol a költségvetési forrásból megvalósított közbeszerzéseken. A ZÁÉV Építőipari Zrt. két tenderen szinte versenytársak nélkül jutott hozzá - konzorciumtársaival együtt - több mint nettó 11 milliárd forintos munkához Kaposváron.

Mindkét projektet a központi költségvetésből finanszírozzák. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly októberben a Modern városok program keretében 120 milliárd forint értékű fejlesztési programról írt alá megállapodást Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével (képünkön) - ennek része egyebek mellett a kaposvári színház felújításának és egy új városi sportcsarnok építésének a támogatása.

A kormány 2016. szeptember végi határozatában döntött arról, hogy 2016-2018-ban összesen 9 milliárd forintot különít el a büdzsében a kaposvári Csiky Gergely Színház rekonstrukciójára.

A ZÁÉV vagy a ZÁÉV nyerjen?

A most közzétett közbeszerzési eredménytájékoztató szerint a ZÁÉV a Magyar Építő Zrt.-vel együtt újíthatja fel a kaposvári színházat nettó 6,905 milliárd forint. A vállalási ár 405 millió forinttal drágább, mint amit előzetesen a szerződés értékének becsült az önkormányzat. A cégek feladata többek közt az 1911-ben épült műemlék épület felújítása, a színpadtechnika cseréje, út és parkoló építése.

A tender érdekessége, hogy azon csak két ajánlatot nyújtottak be, de mindkettőben benne volt a ZÁÉV: az egyiket a cég a Magyar Építővel közösen, a másikat pedig a Fertődi Építő Zrt.-vel nyújtotta be. Végül az előbbivel együtt nyerte el a munkát.

Frissítés: csak egy ajánlatot tett a ZÁÉV

Valótanul állítottuk, hogy két ajánlatot tett a ZÁÉV. Cikkünket a Tenders Electronic Daily uniós értesítőben megjelent hirdetmény, valamint a magyar Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény alapján készítettük, amelyekben cikkünk megjelenésekor, 2016. november 29-én - illetve pontosításunk közreadásáig, 2017. január 7-ig is - az olvasható, hogy a kaposvári színház rekonstrukciós közbeszerzésén két ajánlat érkezett, a későbbi nyertes ZÁÉV és Magyar Építő alkotta konzorciumtól, valamint a ZÁÉV és FÉSZ konzorciumától.
A kaposvári önkormányzattól megtudtuk, elírás történt az eredménytájékoztatóban, és módosítást fognak közzétenni. A kaposvári színház felújítására két ajánlatot nyújtottak be, az egyiket a ZÁÉV és Magyar Építő duója, a másikat pedig egyedüli ajánlattevőként a FÉSZ.

A ZÁÉV vagy a WHB nyerjen?

Kaposvár eredményt hirdetett egy multifunkcionális sportcsarnok építésére kiírt közbeszerzésén is, amit szintén a ZÁÉV nyert meg, a Fertődi Építő Zrt.-vel közösen, nettó 4,399 milliárd forintért. A vállalkozások az Arany János utcában egy 9150 négyzetméter össz-alapterületű csarnokot építenek, a lelátókon legalább 2600 néző foglalhat helyet. Ezen a közbeszerzésen a vállalkozók jól "belőtték" a kivitelezési árat, mivel csupán 500 ezer forinttal lett alacsonyabb a nyertes ajánlatuk az önkormányzat előzetesen becsült szerződéses összegénél. A munkát két év alatt kell elvégezniük a cégeknek. Ezen a közbeszerzésen is csak két ajánlat érkezett, a nyertes konzorcium mellett a West Hungária Bau (WHB) Kft.-é.

Mindkét beruházás szerződéseit november 14-én kötötte meg a somogyi megyeszékhely önkormányzata a kivitelezőkkel.

Nem szűkölködik munkában a ZÁÉV

A Nemzeti Sportközpontok sokáig nem közölte, de kiderült, hogy a ZÁÉV bontja le a Föld-Trans 2001 Kft.-vel együtt a Puskás Ferenc Stadiont, nettó négymilliárd forintért. A társaság építette meg a WHB-vel közösen az MTK új stadionját (6,3 milliárd forintért), továbbá építi - többek közt - a szombathelyi Haladás-stadiont és sportcsarnokot a Swietelsky Magyarország Kft.-vel (13,1 milliárd forintért), valamint a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia sportcsarnokát és szálláshelyeit (összesen 3,2 milliárdért).

A ZÁÉV és a WHB végezheti el a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának rekonstrukcióját több mint egymilliárd forintért.

A WHB és a Fertődi Építő között is szoros az együttműködés, például a cégek - a Magyar Építővel és az Épkar Zrt.-vel együtt - a közelmúltban nyerték el a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság új irányító és logisztikai központjának építési munkáit, közel négymilliárd forintért. (A WHB tulajdonosa, Paár Attila írt arról augusztusban olvasói levélben a HVG-nek, hogy cége és a Fertődi Építő tulajdonosai és vezetői között jó a kapcsolat, de nem rendelkeznek tulajdonrésszel a Fertődi Építőben, bár az is igaz, hogy a Fertődi Építő fióktelepet/irodát létesített abban az irodaházban, ahol a WHB működik - ezt a közösen végzett és a jövőben végzendő munkák indokolták.)

Kik állnak a ZÁÉV mögött?

A ZÁÉV-nek hivatalosan nem ismertek a tulajdonosai. A Napi.hu korábban beszámolt róla, hogy a magasépítési fővállalkozóként és generálkivitelezőként is működő ZÁÉV 2015-ben új tulajdonosokhoz került, akik nem fedték fel kilétüket. A cég új tulajdonosa egy bizalmi vagyonkezelő cég, a Pannon Speed Pro Zrt. lett, amelynek élén az építőcég volt vezérigazgatója és résztulajdonosa, Peresztegi Imre áll. A régi-új cégvezető korábban megerősítette lapunknak a vállalat eladásának hírét, de nem közölte, kiket képvisel, kik az új tulajdonosok.

Szép osztalék a ZÁÉV-nál

A ZÁÉV tavaly 15 milliárdos nettó árbevételt ért el, az év végén 791 millió forint osztalékot fizetett ki tulajdonosainak (ennek forrása a tavalyi 539 milliós eredmény volt, valamint 252 milliót vettek ki az eredménytartalékból).

A kaposvári színház felújítását a ZÁÉV a Magyar Építővel végzi el. A Magyar Építő igazgatóságának tagja, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos vállalkozó vőjelöltje, Pálffy Balázs is. A cég közvetett tulajdonosa a Szíjj László érdekeltségében lévő Duna Aszfalt Kft. A Magyar Építő irányításában részt vesz a WHB is (a Magyar Építő igazgatóságának tagja Szikszai Zoltán is, aki 2015 novemberéig vezető tisztségviselő volt a WHB-vel több munkában is részt vevő Fertődi Építőnél.)