Alig pár nappal a koncessziós pályázat szeptember 2-i leadási határideje előtt, augusztus 24-én jegezték be a Hop On Travel Szolgáltató Zrt.-t, amelyről alig tudni valamit. A Világgazdaság a nyilvános adatokból annyit derített ki, hogy a cég egyetlen tulajdonosát, az MMI Travel Kft.-t szintén nemrég alapították, ráadásul azt is érdekes dátummal, 4 nappal a tender kiírását követően július 26-án.

Ettől függetlenül egyelőre semmi sem támasztja alá, hogy ez a cég is a fővárosi monopolizált piacra hajt. Az MMI Travel tulajdonosa egyébként egy piliscsabai magánszemély, Bakó Ádám, akinek 2013-ban volt már egy buszos cége. Ebből 2013-ban kiszállt.

A lapnak Toldi Annamária, a egyik induló Program Centrum Kft. ügyvezetője elmondta: bárki legyen is az új versenyző, a tenderen egyedül nem indulhat, hiszen a kiírás szerint nem tehet ajánlatot olyan vállalkozás, amelynek az utolsó három lezárt üzleti évében - a szóban forgó szolgáltatásból származó - teljes nettó árbevétele nem érte el az 1,2 milliárd forintot. A cég így csak konzorciumban indulhat.