Tíz százalékkal csökkennek a BKK bérletek árai

Csaknem tíz százalékkal csökkenhetnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérleteinek árai, ha erről döntést hoz a Fővárosi Közgyűlés - jelentette be Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón.
MTI, 2013. november 14. csütörtök, 12:16

Ennek értelmében januártól a teljes árú havi bérlet 10 500 forint helyett 9500 forintba, a dolgozók kedvezményes éves bérlete 114 600 forint helyett 103 ezer forintba, a tanulók havi bérlete 3850 forint helyett 3450 forintba, a nyugdíjasoké pedig 3700 forint helyett 3330 forintba kerülne.

Németh Szilárd (a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport fideszes elnöke) ezzel kapcsolatban jelezte: 2013-ban a becsült jegyárbevétel 56 milliárd forint lehet, így rendelkezésre áll az a pénz, amelyből végrehajtható a csökkentés. Egy kétgyermekes család, ahol mindkét gyerek iskolába jár és mindenki vesz bérletet, 2013-ban 344 ezer forintot, 2014. január elsejétől viszont 33 600 forinttal kevesebbet, 310 800 forintot fizet majd bérletre egy évben.

Eredetileg az előterjesztők csak a nyugdíjas bérletek árát csökkentették volna, de Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) és Tarlós István főpolgármester módosító javaslatot nyújtott be a napirendhez.

A közgyűlési vitában Losonczy Pál (Jobbik) ismertette módosító javaslatát, amelyben 30 százalékos viteldíjmérséklést javasolt. Somfai Ágnes (a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független képviselő) és Horváth Csaba (MSZP) is a megalapozott költségszámításokat hiányolta, utóbbi képviselő arról is kérdezett, hogy miért pont 10 százalékot csökkentenek. György István úgy válaszolt: azért 10 százalék a mérséklés, mert ennyit "fel tudnak vállalni".

Az elfogadott rendelet emellett azt is tartalmazza, hogy 2014-ben, hogy bevezetik a közoktatásban tanulóknak a kétheti bérletet, mivel többször is felmerült már az igény erre, és június középén ér véget a tanítási év, így az oktatási időszak utolsó két hetére jól használható bérletfajta lenne. Ennek árát 2550 forintban állapították meg.

Az utasoktól érkező észrevételek alapján bevezetik a kedvezményes kutyabérletet is, ennek ára 5250 forint lenne. Az előterjesztők azzal indokolták a bevezetést, hogy ritkán váltanak teljes árú bérletet a kutyák számára, inkább jeggyel, és csak ritkábban szállítják őket. Azokban az esetekben pedig, amikor megváltják a pórázon vezetett kutya számára a teljes árú bérletet, panaszok forrása a fizetendő díj mértéke.

A gyenge kereslet miatt megszüntetik a nyugdíjasok és a diákok számára az éves Budapest-bérletet, bevezetik viszont a nosztalgiabérletet, amely 15 ezer forintba kerül és érvényessége a BKK által megrendelt nosztalgiajáratokra terjed ki. Ezzel kapcsolatban az előterjesztés megjegyzi, hogy minimális bevételt várnak a bérlettípustól, de segíthet a közösségi közlekedés népszerűsítésében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2013.11.15 06:51

Szóval egszerűen nem értem: Ha drága a bérlet ára , csökkentették , most ez a bajotok.
Ha emelték volna az lenne a bajotok.
Kedves szoc lib elvtársak , lehet, önökben van a hiba és redszerükben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska39, 2013.11.15 05:40

Egyszerűen csak megágyaznak az 1-2 éven belül esedékes dugódíjnak,de előtte még bp-i többletvoksokat gyűjtenek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

makkmarci, 2013.11.15 05:19

Ennyire jól megy a BKV-nak elvtársak!

Íme a fényes jelen:

Refinanszírozási hitelt vehet fel a BKV Zrt. a 2014-ben lejáró 9,4 milliárdos hitelének visszafizetéséhez, miután a képviselők 20 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett elfogadták a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére beterjesztett javaslatot.
..
Mivel a BKV nem rendelkezik a visszafizetéshez elegendő pénzzel - nyereséget a Budapesti Közlekedési Központtal fennálló éves szerződése nem tartalmaz -, és a fővárosnak sincs pénze a hitel kifizetésére, a lejáró hitelek törlesztése új, refinanszírozási hitelek felvételével lehetséges.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/oriashitelt_vehet_fel_a_bkv.569544.html

Logikus lépés a bérletek árának csökkentése!
Jövőre nyerni kell elvtársak!
Bármi áron!

Orbanisztán jobban teljesít! )))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ingyen, 2013.11.15 00:44

@Antiifreemaison:

te tényleg ilyen huelye vagy?

hogy csökkenne már adósság? se az állami, se a magán nem csökken.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.11.14 22:12

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/oriashitelt_vehet_fel_a_bkv.569544.html

Szóval tarlós úr és sleppje pedig szívesen csökkenti a BKV bevételeit.
Ezeket az adósságokat majd csak 2015-ben fogják államosítani???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html