Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A meglévő lakáshitelekre két pont gyakorolhat igazán nagy hatást a kormányzat új elképzelése: egyrészt a vadonatúj kamatmentes, szabad felhasználású, maximum tízmillió forintos, fiatal házasok gyermekvállalásának támogatására szolgáló hitel, másrészt a fennálló jelzáloghitel-tartozások elengedése, amely jelentős átdolgozáson esett át a korábbiakhoz képest.

Akár változó, akár fix kamatozású jelzáloghitelről van szó, érdemes lehet majd megfontolni a meglévő, tízmillió forint vagy az alatti hitelösszegű jelzálogkölcsön végtörlesztését júliustól. Ha az ügyfél a teljes fennálló tartozását rendezni tudja az úgynevezett asszonyhitelből, máris tehermentesítette a fedezetként felajánlott ingatlant, a jelenlegi ismeretek szerint ugyanis nincs ingatlanfedezethez kötve az állam által felajánlott kölcsön, azaz nagyjából úgy fog működni, mint a személyi kölcsönök, csak sokkal hosszabb futamidővel - állapította meg a Bank360.

A pénzügyi szakportál kalkulációi szerint a törlesztőrészlettel is jobban járnak azok, akik lecserélik a hitelüket. A kamatmentes tízmillió forintot várhatóan akár húsz évre is fel lehet, itt a törlesztőrészlet a most elérhető információk alapján nagyjából 41,6 ezer forintra becsülhető. A kedvezményes kölcsönt 20 évre felvett, fix kamatozású és 10 éves kamatperiódussal ellátott, változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekkel összehasonlítva az derül ki, hogy a legkedvezőbb piaci hitelekkel szemben havonta legalább húszezer forinttal járnak jobban azok, akik inkább a gyermekvállaláshoz kötött konstrukciót választják.

A portál megnézte azt is, hogy mi a helyzet, ha valaki a húszmillió forintos lakáshitelét törleszti a tízmilliós asszonyhitelt. Ebben a példában egy fogyasztóbarát lakáshitel került a ringbe, amelynek törlesztője 20 évig fixen havi 137 465 forint havonta. A Bank360 feltételezi, hogy a fiatal pár már három éve fizeti a piaci kölcsönt, amelynek ekkor a tőketartozása 18,3 millió forintra apadt. A pár úgy dönt, hogy felveszik a tízmilliós kamatmentes kölcsönt és betörlesztik a meglévő hitelükbe - így az új törlesztőjük a régi hitel után havonta már csak 62 365 forint lesz. Ehhez jön még az új hitel várhatóan 41 666 forintos törlesztőrészletét is - ez összesen 103,6 ezer forint - majd 17 év múltán csak 41 666 forint.

A számok még kedvezőbbek, ha megszületik a második gyerek, hiszen ekkor 30 százalékát elengedik a tartozásnak, a harmadik gyereknél pedig a teljes fennmaradó adósságot eltörlik.

Szintén előnyös lehet a jelzáloghitel-tartozásból történő elengedés. Az új terv szerint már a második gyermek megszületésétől átvállalna 1 millió forintot a fennmaradó tartozásból az állam, de az igazi csavar a harmadik gyereknél jönne, ugyanis ekkor 4 millió forint adósságot lehet leírni, majd tovább 1-1 millió forintot újabb gyermekenként.

Igazán nagyot az a család húz majd a kalapból, amely egyébként is sok gyermeket akart és mindkét lehetőséget igénybe tudja venni. A portál szerint ez a két lépés egyértelműen javíthat a lakossági hitelportfólió minőségén a hitelkiváltások és fixálások miatt, továbbá növelheti idén a kihelyezett piaci hitelek volumenét (hiszen akár önerőként is felhasználható egy nagyobb hitelhez), amelyektől amúgy is két számjegyű bővülést vár a piac. Ugyanakkor még mindig sok a kérdőjel a 7 pontos lépés kapcsán, ezért a szakértők egyelőre óvatosságra és megfontolt tervezésre buzdítanak minden fiatalt.