Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagy bajban van a legismertebb magyarországi, háztartási kisgépeket - lámpákat és kávéfőzőket - gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. A cég Békés megyében 85 fős csoportos létszámleépítést jelentett be 2018. december 21-én az illetékes kormányhivatalnál, ennek indokaként likviditási problémát jelölt meg - derül ki Bodó Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár írásbeli válaszából, amelyet Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő Mi lesz a szarvasi "vasipari" dolgozóival? című kérdésére adott. (A dokumentumot a parlament honlapján tették közzé.)

Az ellenzéki képviselő a folyamatban lévő elbocsátásokra és a cég tartozásaira hivatkozva arról érdeklődött az innovációs és technológiai minisztertől, hogy az állam tervezi-e - a Gyulai Húskombinát megmentéséhez hasonlóan -, hogy segítséget nyújt a zrt. több száz szarvasi és környékbeli dolgozójának, valamint segít-e abban, hogy "a vasipari cég hírneve és kiváló termékei a jövőben is öregbítsék Szarvas, valamint hazánk hírnevét"?

A képviselői kérdésre nem az innovációs, hanem az illetékes pénzügyminiszter, illetve az ő nevében az államtitkára válaszolt. A dokumentumból kiderül, hogy a munkavállalók újbóli elhelyezkedésében az illetékes járási kormányhivatal tanácsadással, képzéssel és támogatással segít a társaságnak, egyéb állami segítséget azonban nem terveznek. Az államtitkár arra is felhívja a figyelmet, hogy az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által működtetett munkahelymegőrző támogatás is segítséget nyújthat, amelyet átmeneti nehézséggel küzdő vállalkozások vehetnek igénybe, ha megfelelnek a támogatási feltételeknek. Az államtitkár válaszát azzal zárja, hogy "a szarvasi járásban 2018. december végén 275 betöltetlen álláshely van, ami nagyban segítheti az érintettek mielőbbi elhelyezkedését".

Előre menekültek, de elbuktak

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. likviditási gondjait a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása, egyes termékek veszteségessé válása és az új, nagy volumenben gyártani tervezett lámpamegrendelésének (az Ikea lakberendezési vállalatnak - a szerk.) visszaesése okozta - tudta meg lapunk a társaság menedzsmentjétől. Ezen a helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni - amelynek keretében fröccsöntő gépeket, robottechnológia perifériákat, fémgőzölő és lakkozó berendezéseket vettek, mindezt saját erőből és bankhitelből finanszírozták.

A nagyrészt hitelből megvalósított fejlesztést annak érdekében hajtották végre - a társaság 2018 áprilisi bejelentése szerint- , hogy a svéd lakberendezési óriásvállalattól kizárólagos gyártási megbízását kapjanak egy lámpacsalád gyártására. A Napi.hu információi szerint azonban a gyártósorokról az elmúlt hónapokban nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek jelentős mennyiségben. (Ez a termékcsalád az Ikea PS 2014 néven forgalmazott, a svéd bútorvállalat honlapja szerint a" tudományos fantasztikus filmek által inspirált" függőlámpáé - amely a vezető képen is látható.)

A termék gyártását egy kínai vállalattól vették át. A cég tavaly áprilisban azt közölte az MTI híre szerint, hogy a számításaik szerint nyáron már ők lesznek a lámpacsalád kizárólagos beszállítói az Ikeának, és évi egymillió lámpa értékesítését tervezik. 120 új munkavállalót is felvettek. (A szarvasi cég 1996-ban kötött együttműködési megállapodást a bútoróriással.)

Leállították a beruházást, több mint 200 dolgozót elküldtek

A társaság jelenleg igen nehéz helyzetben van, a 2018-as évet veszteséggel zárta, ezért 2018. októberében a vezetőség a beruházás leállítása és az eszközök értékesítése mellett döntött a cég terheinek csökkentése érdekében - közölte a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.

Korábban a bérelt munkaerővel együtt több mint 400 saját és munkaerő-kölcsönzőtől igénybe vett dolgozót foglalkoztattak; 2018 nyara óta fokozatosan, összesen több mint 200 embert voltak kénytelenek elbocsátani. "Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy segítséget nyújtsunk volt alkalmazottjainknak, ennek köszönhetően már 23 főt tudtunk elhelyezni partner vállalatainknál és további tárgyalások vannak folyamatban" - közölte a társaság lapunkkal. A NAV adatai szerint most 224 alkalmazottja van a cégnek.

Jelenleg a lámpagyártás termékei folyamatosan futnak ki, a hagyományos termékek gyártása a társaság likviditásának függvényében folynak. A vezetőség célja a nagy múltú társaság megmentése, ezért is dolgozik a reorganizáción hónapok óta. Jelenleg is többféle megoldáson dolgozunk, egyeztetünk a bankokkal, próbálunk friss tőkét bevonni, új partnereket találni - írták a lapunknak küldött válaszukban.

Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-adatok (millió Ft)
Megnevezés20162017
Értékesítés nettó árbevétele3 767,44 791,6
- ebből exportértékesítés2 199,42 731,7
Egyéb bevételek76,8395,7
Anyagjellegű ráfordítások2 867,14 085,9
Személyi jellegű ráfordítások658,6782,7
Üzemi eredmény81,9-165,7
Adózás előtti eredmény58,7-217,7
Adózott eredmény55,9-217,7
Saját tőke723,6505,9
Kötelezettségek1 716,93 535,6
Forrás: E-beszámoló

Megugrottak a kiadások és a hitelek

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 2014 és 2016 között évente 3,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett szerény nyereséget termelt tulajdonosainak, rendre 16-16 millió, majd 56 millió forintot - derül ki a cégadatokból. A fordulat 2017-ben következett, az évben a forgalma jelentősen, egymilliárd forinttal 4,8 milliárd forintra bővült, de a társaság veszteséget termelt: a mérlege 218 millió forintos mínuszt mutatott az év végén. A költségei nagyon megemelkedtek: az anyagjellegű ráfordítások (anyagköltség, igénybe vett szolgáltatások, eladott áruk beszerzése) az előző évi 2,9 milliárd forintról 4,1 milliárdra nőttek, míg személyi kiadások mintegy 120 millióval 782 millió forintra.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyártott - írta a cégre hivatkozva az MTI tavaly áprilisban.

A cég igencsak eladósodott, a kötelezettségállománya az előző évi 1,7 milliárdról 3,5 milliárd forintra nőtt 2017-ben, ami főként az új hiteleknek volt köszönhető (beruházási és fejlesztési hitel, egyéb hosszú lejáratú hitel összesen mintegy 1,2 milliárd forint, pénzügyi lízing 300 millió forint értékben). Továbbá kétmilliárdot tettek ki a rövid lejáratú kötelezettségek, ebből a hitelek 570 milliót és 1,1 milliárd forintot a szállítók felé fennálló tartozás (ez 500 millióval több az előző évinél). A céget hitelező bankok között van a Budapest Bank és az FHB Bank.

A különböző lámpák gyártásából 3 milliárd, a hagyományos és elektromos kávéfőzők, illetve alkatrészeik gyártásából közel 1,1 milliárd forintos bevétele volt tavalyelőtt a cégnek. Csak az Ikeától származó bevétel mintegy 2,5 milliárd forintot tett ki. (Ezen kívül még mintegy 200 millió forint egyéb külföldi értékesítése volt a szarvasi cégnek 2017-ben.)

A szarvasi vasipari vállalkozás 2009-ben került a szombathelyi Helios Világítástechnikai Kft. tulajdonosainak, köztük Csébits Ferenc - aki jelenleg a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vezérigazgatója is - közvetett érdekeltségébe. A jelenlegi többségi tulajdonos a szombathelyi Metálinvest Kft.-n keresztül Csébits Ádám - derül ki a Céginfo.hu adataiból.