Az adó- és adminisztrációs terhek továb­bi csökkentését, a modern technológiai megoldások meghonosításának előmozdítását várja a versenyszféra a tervek szerint májusban érkező kkv-stratégiától.

A dokumentum koncepcióját a Vállalkozásfejlesztési Tanács már megvitatta és támogatta, a szaktárca most a stratégia szakmai részletein és a kapcsolódó intézkedési terven dolgozik - tudta meg az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) a napilap.

Az előkészület alatt álló kkv-stratégia kapcsán lényeges, hogy ne csak 2-3 ezer cég tartson lépést a változó világgal, hanem a félmillió működő hazai vállalkozás nagy része együtt ugorhasson szintet - mondta Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Véleménye szerint az ipar 4.0-s megoldások használatára történő felkészülésben gyengén muzsikálnak a hazai kkv-k, és nem is elég nyitottak. Pedig ágazattól és cégmérettől függetlenül rövidesen megkerülhetetlenné válik a mesterséges intelligencia alkalmazása, a hálózatok összekapcsolása a gyártásban.

Korábban, még 2018 februárban, Varga Mihály - akkor nemzetgazdasági miniszterként - arról számolt be, hogy a magyr kormány és az OECD szorosan együttműködve dolgozta ki a 2013-ban elfogadott kkv-stratégia megújított tervezetét, kifejezetten a magyar körülmények, szabályozási környezet és a vállalati sajátosságok figyelembevételével. A miniszter a megállapodás fontos tartalmi elemének nevezte, hogy a hangsúlyt a magyar kkv-k versenyképességének és termelékenységének előmozdítására kell helyezni. A szakmai anyag így külön-külön vizsgálta azokat a problémákat, amelyek a vállalkozások indulásakor mutatkoznak, illetve a növekedési szakaszban, végül az úgynevezett "érett" fejlődési szakaszban jelentkező feladatokat, nehézségeket.