Február végén több lehetőség határideje lejár, eddig jelentkezhetnek például a mikro-, kis- és középvállalkozások komplex vállalati technológia-fejlesztésre. A lehetőség során a belső fejlesztéseket támogatják, ilyen lehet például az eszközvásárlás, ingatlan-beruházás, vagy marketing-tevékenység, annak érdekében, hogy fejlődhessenek a hazai cégek, új munkavállalókat foglalkoztathassanak, vagy éppen új piacokat szerezhessenek. A vállalkozások 5 és 150 millió forint közötti összeget szerezhetnek ezekre a célokra (innovációs klaszterként indulva akár 250 milliót is), a támogatás intenzitása pedig akár az 50 százalékot is elérheti. Fontos tudnivaló, hogy a támogatás Kombinált Hitel Garanciával (KHG) is elérhető.

Ugyancsak február végéig pályázhatnak a mikrovállalkozások, amennyiben élnének a lehetőséggel, hogy vissza nem térítendő támogatást szerezzenek eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlan-beruházásra, valamint információs technológia-fejlesztésre. A lehetőség igencsak vonzó, mivel mindössze 10 százalék önerőt kér, ráadásul a pályázat mellé a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitelt biztosít. A vissza nem térítendő támogatás összege 1 és 10 millió forint közötti összeg lehet.

A dél-alföldi kisvállalkozások a vállalati folyamatmenedzsmentre és az elektronikus kereskedelem támogatására is nyerhetnek pénzt, a GOP-2011-2.2.1 elnevezésű pályázat során az alábbi területek támogathatóak: vállalati CRM, értékesítés terület; gyártási terület; humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés; kontrolling és döntéstámogatás; beszerzési, logisztikai terület; táv- és csoportmunka támogatás; pénzügyi, számviteli terület; internetes értékesítés (vállalati webáruház); internetes megjelenés (vállalati portál); munkafolyamat-irányítási rendszer (WF) bevezetése; elektronikus iratkezelési rendszer bevezetése; kiegészítő, (tudásmenedzsment vagy ERP-hez kapcsolódó mobil technikát használó, vagy térinformatikai és földrajzi információs (GIS), vagy RFID technológiát alkalmazó) specializált rendszer bevezetése. A pályázat során maximum 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetünk.

A vállalkozások a hátrányos helyzetű, elsősorban roma munkavállalók integrációjára is kaphatnak támogatást, a február végéig nyitva álló lehetőség során akár 150 millió forintot is elnyerhető, ha vállalják, hogy közvetlenül vagy közvetve segítik a roma emberek felzárkóztatását, illetve szegregációjának megszüntetését, vállalati kapacitásuk komplex fejlesztése és üzleti környezetük fejlesztése révén.

Március közepéig nyitva áll még a legnépszerűbb exporttámogatási pályázat, a GOP 3.3.3 is. A konstrukció célja, hogy tanácsadói tevékenységeken keresztül segítse hozzá a vállalkozásokat a nemzetközi versenyképességük megteremtéséhez vagy növeléséhez, beleértve a lehetséges piacok felmérésének támogatását is. A pályázattal ezen kívül azt akarják elérni a kiírók, hogy az erősödő piaci versenyben a vállalkozások fejlesszék üzleti kultúrájukat, felismerjék a vállalkozásban rejlő lehetőségeiket, erősségeiket. A tenderen 3 és 20 millió forint közötti összeg érhető el, az elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolható költség maximum 50 százaléka. Fontos tudnivaló, hogy amellett, hogy tartani kell a vállalati létszámot, a pályázónak vállalnia kell azt is, hogy a megvalósítási időszak végére kialakítja a vállalaton belüli, a vállalat marketing tevékenységéért felelős alkalmazott munkakörét és biztosítja annak betöltését a fenntartási időszak végéig.

Magyarország igen nagy szeletet harap ki az európai fogászati turizmusból, ezt lovagolja meg az Innováció a fogászatban elnevezésű pályázat, melyre március végéig lehet tenderezni. A cél, hogy a fogászati ágazatban működő innovatív vállalkozásokat korszerű, magas értéket képviselő, szolgáltatások, technológiák kidolgozásával és piaci bevezetésével fejlesszék - erre akár 30 millió forintot is nyerhetnek a cégek.

A régióban működő, vagy letelepedni kívánó cégeknek az infrastrukturális fejlesztéseire is lehet pályázati forrást találni, hiszen március 25-ig nyitva van a DAOP 1.1.1/D-13 - Ipartelepítés elnevezésű konstrukció. Bár a lehetőség még nyitva áll, érdemes sietnie az ebben gondolkodóknak, hiszen a tervek szerint mindössze 4 darab vállalkozásnak jutnak az egymilliárd forintos keretösszegből.

A kkv-knak ezen kívül még vállalati tanácsadásban is részt vehetnek, a 628 millió forintos keretösszegre a keret kimerüléséig, vagy legkésőbb 2014. 06. 30-ig lehet jelentkezni. A konstrukció során a cégek sikeres működéséhez szükséges vállalkozói ismereteket fejlesztenék, az igényelhető támogatás legalább 100 ezer, legfeljebb 8 millió forint lehet, a támogatás mértéke pedig 50 százalék.

A még elérhető pályázati lehetőségek:

GOP-2011-1.3.1/F - Innováció a fogászatban - benyújtási határidő 2013. március 31. Részletekért kattintson!

GOP-2012-2.1.1/B - Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára (2012) - benyújtási határidő 2013. február 28. Részletekért kattintson!

GOP-2011-2.1.1/KHG - Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára (KHG)  - benyújtási határidő 2013. február 28. Részletekért kattintson!

GOP-2011-2.1.1/M - Mikrovállalkozások fejlesztése - benyújtási határidő 2013. február 28. Részletekért kattintson!

GOP-2011-2.2.1 - Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása -benyújtási határidő 2013. február 28. Részletekért kattintson!

GOP-2012-3.3.3 - Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása - benyújtási határidő 2013. március 15. Részletekért kattintson!

GOP-2012-3.5.1/C - Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban - hátrányos helyzetű, elsősorban roma munkavállalók integrációja a munkaerőpiacon (C)  - benyújtási határidő 2013. február 28. Részletekért kattintson!

DAOP 1.1.1/D-13 - Ipartelepítés - benyújtási határidő 2013. március 25. Részletekért kattintson!

Vállalati tanácsadás támogatása kkv-k számára - Forrás: közel 628 Millió Ft, amely a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2014. 06. 30-ig áll rendelkezésre. Részletekért kattintson!

Ezen felül, a mikro-, kis- és középvállalkozások számára jelenleg elérhető programok:

Új Széchényi Hitel Program


A program keretében az MV Zrt. refinanszírozási hitelkeretet biztosít a szerződött pénzügyi közvetítők számára, ily módon visszatérítendő, kedvező kamatozású forrásokat biztosít a mikro- és kisvállalkozások részére. A pályázat januárban módosításra került. A legfontosabb változások: a maximum adható hitelösszeg 200 millió forintra nőtt, a hitelintézeti közvetítők esetében, míg az elvárt önerő csökkentésre került, így jelenleg 10 százalék a mértéke egy adott projekt tekintetében.

Új Széchenyi Hitelgarancia Program

A program keretében az MV Zrt. előre rögzített kockázatmegosztás mellett közvetlen kezességet vállal a pénzügyi közvetítők (döntően kereskedelmi bankok) pénzügyi követeléseire (kkv-hitelek mögé), ily módon bővítve a kkv-k banki finanszírozási lehetőségeit. Egy adott hitel esetében az MV Zrt. kezességvállalásának mértéke maximum a banki követelés 80 százaléka - a fennmaradó rész jelenti a bank saját kockázatvállalását.

Kockázati Tőkeprogramok

A korai életszakaszokban lévő kis- és középvállalatoknál jelentkezik a legintenzívebben a tőkehiány, hiszen ezek a vállalatok a legritkábban hitelképesek. Ahhoz, hogy ezek a vállalatok kockázati tőkealapokon keresztül tőke jellegű forrásokhoz jussanak, szükséges a magán kockázati tőke ösztönzése céljából számukra kockázati tőke típusú támogatást biztosítani.
Jelenleg már 8 Jeremie alap működik, illetve további 10 alap kezdi meg 2013. első negyedévében működését, amelyből négy alap kifejezetten a korai (magvető és induló) életszakaszban lévő innovatív vállalkozásokat kívánja tartós forráshoz juttatni. Az összes elnyert forrás a két operatív programban 54 milliárd forint, amelyhez még az egyes befektetések esetén további 30 százaléknyi magánforrás bevonása szükséges - a programban rögzített feltételeknek megfelelően.