Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Babó Gábor elmondta: a tizenkétezer négyzetméteren megvalósuló beruházás költségének 80 százalékát hitelből, 20 százalékát önerőből biztosította a cég, uniós támogatás nélkül. A jászágói naperőmű 2000 polikristályos napelemből áll, évi 550-580 ezer kilowattórás termelését az áramszolgáltatói hálózatba értékesítik.

Kitért arra, hogy az erőmű-beruházás tíz éven belül térül meg, köszönhetően az inflációkövető átvételi árnak, tervezett élettartama 35 év.

A cég 2013-ban közel 70 millió forintból 50 százalékos Leader pályázati támogatással épített egy mára már 110 kilowatt beépített teljesítményű bemutató telepet Jászágón, amely két napkövető és egy fix beépítésű napelemes rendszerből áll, illetve egy újabb 500 kilowatt teljesítményű rendszert is építenek a településen még az idén.

Babó Gábor elmondta: tervezik egy, a most átadottnál tízszer nagyobb, 5 megawattos erőmű létrehozását is, ennek a helyszínét még keresik.

A nyilvános cégadatok szerint a Newergies Kft. éves értékesítési nettó árbevétele 2014-ben meghaladta a 792 millió forintot, 2013-ban több mint 189 millió forint volt. A társaság adózott eredménye ugyanezen időszakban több mint 15 millióról 142 millió forintra nőtt.