Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt időszak átalakításai után négyszemélyesre zsugorodó BH-t tavaly október eleje óta vezető Klemm József az MTI-nek elmondta: miután 2009 végén a cégből kivált a balatoni halgazdálkodási feladatokat megöröklő Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp), a régi társaságnál csak a jelzáloggal terhelt hat, összesen 1550 hektárnyi tógazdaság és egy halfeldolgozó üzem maradt, az évek során felhalmozott, 1,3 milliárd forintos adósságállománnyal.

Az adósság zöme az állami tulajdonosi jogokat képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé áll fenn. (A BH veszteségei egyebek közt azért is nőttek a korábbi években, mert 2008 után már nem folytathatott a cég üzemszerű halászatot a Balatonon, miközben a ráfizetéses állományszabályozó halászathoz nem kapott elegendő állami finanszírozást). A 2009-es átalakításnak az lehetett a célja, hogy a megmaradt vagyonból rendezzék a társaság állam felé is fennálló adóságát, de az átalakítást követő többszöri eladási kísérlet nem járt eredménnyel.

A vezérigazgató szerint "nem volt reális elképzelés, több száz hektárnyi tógazdaságot értékesíteni rövid idő alatt egy igen szűk termelői kört érintő piacon". Már csak azért sem, mert a termőföldről szóló törvény vonatkozik a tavakra is. A törvény értelmében pedig a tavak nem kerülhetnek társasági vagyonba, azaz csak magánszemély vagy a magyar állam tehet vételi ajánlatot rájuk.

A BH jelenleg javaslatot készít a tulajdonos számára a végelszámolás megindításáról. Várhatóan pár hónapon belül megszületik az ügyben a tulajdonosi döntés. A BH tulajdonában lévő balatonlellei és buzsáki tógazdaságot haszonkölcsön szerződéssel a tógazdasági háttér nélkül maradt BHNp üzemeltetheti térítésmentesen.

A többi tógazdaságot (Fonyód, Varászló, Pogányszentpéter, Mórichely) hosszútávra haszonbérbe adták. A leállított, de engedélyekkel bíró balatonlellei halfeldolgozó hasznosítása rövid távon is megoldásra vár. A haszonbérleti díjak révén a BH évi mintegy 30 millió forintnyi bevétellel számolhat, amely összeg fedezi a társaság kiadásait.

A fő kérdésre egyelőre nincs válasz, hogy állami tulajdonban maradhatnak-e valamilyen formában a Balaton vízgyűjtőjén található tógazdaságok, vagy mindenképpen értékesíteni kell azokat. Annyi bizonyos, a megmaradt vagyon kellő fedezetet biztosíthat a cég adósságára - írta az MTI.