A közleményben tudatták, hogy a gyomaendrődi Rádió Sun, a Rádió Szarvas és a székesfehérvári Táska Rádió szolgáltatóira szabtak ki csekély összegű bírságot.

A médiatanács a Karc FM szolgáltatóját figyelmeztette amiatt, hogy a rádió kevesebb gazdasági tematikájú műsort, magyar zenét, helyi közélettel foglalkozó, közszolgálati és idegen nyelvű műsort, valamint több ismétlést tett közzé a szerződésében vállaltakhoz képest, illetve megsértette a termékmegjelenítés szabályait, és burkolt reklámot is sugárzott.

A testület emellett százezer forint bírságot szabott ki, mert ismét rossz korhatár-besorolást használt a Music FM. Mint a közleményben olvasható, a január 15-ei, Önindító című reggeli műsort a 12-es kategória helyett a 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétennie, mert "szexualitással foglalkozó témákat olyan túlzott részletességgel, vulgárisan és ellenpontozás nélkül dolgoztak fel, amelyek kerülendők a 16 éven aluli korosztály érdekében".

A testület a gyermekek védelmében hónapok óta átfogó tematikus vizsgálat keretében ellenőrzi a nagy hallgatottságú reggeli rádiós műsorok korhatár-besorolási gyakorlatát. A Music FM-et a múlt héten egy másik januári adása miatt szintén elmarasztalta a médiatanács, emellett korábban a Class FM, a Tilos Rádió és a Sláger FM esetében is jogsértéseket állapított meg.