Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2015 nyarán aláírt szállítói szerződés értelmében ugyanis ha a szerelvényt a jótállási körbe tartozó hiba miatt két napnál több időre ki kell vonni az üzemeltetésből, akkor járműállási kárátalány illeti meg a főváros közlekedési cégét.

Naponta és szerelvényenként 23 ezer euró (7,1 millió forint) jár a közszolgáltatás kieséséért a megrendelőnek. Ez az összeg a nem számszerűsíthető károkat is fedezi, és a jótállás alapján járó kártérítés és kötbér felett fizetendő. A szoftverek nevesítetten beletartoznak a jótállási körbe, vagyis a jelenlegi probléma alapján Budapest már nyújthatná is a markát - írta a portál.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a BKV egyelőre nem él a hibás teljesítésre vonatkozó garanciális jogaival, a cég bízik benne, hogy a járművek egy-két héten belül ismét forgalomba állíthatók. Így viszont a főváros lemond arról, hogy tíznapos időtartamra, hat kocsi után több mint 420 millió forintot számlázzon.

A jelek szerint BKV-t jobban bosszantja a további felújított szerelvények elmaradó szállítása. A Metrowagonmash immáron 4-6 hetes késésben van az eredeti ütemtervhez képest. Ennek címén 800 millió forintos kötbért számláztak ki az orosz gyártónak.