Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál az egyik kellemetlenül járt utas Nemes Péter, aki kollégáival 4-5 órás csúszást követően érkezett csak meg Ciprusra, emiatt üzleti útja programjának jelentős részéről lemaradt. Ugyanakkor elég volt egyetlen felszólítást kiküldenie az erre szakosodott cégnek, és máris fizetett a légitársaság. Péternek és kollégájának ugyanis 540 euró, több mint 160 ezer forint kártérítés járt a járattörléssel járó komplikált utazás miatt - számolt be a portál.

Hogy erre jogosult, azt a férfi azonban nem is tudta, hiszen erről a légitársaság sem tájékoztatta. Péter azonban megtalálta a Flight-Refund szakmai csapatot, amely a repüléskor felmerülő kártérítési igények behajtására szakosodott. (Tavaly ősz óta számos légi utasok jogvédelmével foglalkozó cég terjeszkedik hazánkban így a Claim It nevű belga vállalkozás és a magyar tulajdonú Flight Refund).

6000 euró is járhat

Háromféle kártérítési lehetőség közül választhatunk: az egyik, ha 3 órán túl érkezik meg a járat, a második eset törlés esetén kerül kifizetésre, a harmadik eset pedig a túlfoglalás. A kártérítés összege távolság függő, 3000 kilométer felett akár 600 euró is járhat, ha jogos az utazással kapcsolatos kárigény.

A túlfoglalással kapcsolatban arra hívják fel a figyelmet, hogy ilyen esetben mindenképpen a reptéren kérjünk jegyzőkönyvet, mert ez a legnehezebben bizonyítható eset.

Így előzhetjük meg a kellemetlenségeket

Mielőtt a cég elvállal egy ügyet, alaposan megvizsgálja, hogy sikeres lehet-e a kártérítési eljárás. Ha igen, belevágnak, és az utas a későbbi kártérítésből fizeti az ügyintézést, ha nem járnak sikerrel, akkor az egész procedúra ingyenes volt. Ám ha előre gondolkozunk, magunkat is megkímélhetjük néhány kellemetlenségtől már az utazás tervezésekor.

Nem árt tudni, hogy otthonról, az utazás előtt 12 órával a reptéri parkoló helyet is le lehet foglalni. Péternek viszont nem a felkészületlensége miatt idegeskedett a reptéren, hanem az őt reptető légitársaság miatt - és nem csak az volt a probléma, hogy törölték a járatát, és később ért Ciprusa, hanem hogy így a munkájában hátráltatták.