Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha a tulajdonos nem fizeti be a pótdíjat, a parkolási társaság egy éven belül ügyvédet bízhat meg a követelés behajtásával. A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. 2007-ben 136 ezer ilyen ügyet adott át egy ügyvédi irodának. A cég szerint az ügyvéd 35 ezer üggyel nem számolt el, ezért a kft. feljelentést tett. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta: az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntettének gyanúja miatt december 30-án rendelte el a nyomozást. Gyanúsított még nincs, így az eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik - ismertette az Index.

Az ügyvéd a Híradótól értesült az ellene tett feljelentésről és a nyomozás elrendeléséről. Azt mondja, minden aktával elszámolt, és tiszta a lelkiismerete. Szerinte az ő és irodájának tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy "azok az önkormányzatok, amelyek tulajdonosok ebben a cégben, több száz millió forint haszonbérleti díjhoz jussanak".

A Híradó értesülései szerint az ügyészség vizsgálhatja Rusznák Imre volt szocialista fővárosi képviselőnek, a parkolási cég korábbi ügyvezetőjének szerepét is. A volt MSZP-s politikus írta alá ugyanis azt a megbízási szerződést az ügyvéddel, amelynek alapján a cég több mint 500 millió forintot fizetett ki a parkolási pótdíjak behajtásért - hangzott el a műsorban.