Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Már tavasz óta tervezték, hogy a központi közigazgatásban dolgozó bürokratákat tömegesen leépíti a kormány, az ősszel pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: 6810 embertől válnak meg. A kirúgások októberben és novemberben elkezdődtek, a Népszavát pedig különböző források tájékoztatták a nem mindig elegáns állítólagos ügymenetről.

A lap idéz például egy dolgozót, aki nem személyesen tudta meg, hogy elküldik, hanem nem sokkal éjfél előtt egy este, az Ügyfélkapun kapott egy üzenetet, amelyből megtudta, hogy nincs állása. Volt, akinek órákat kellett utaznia azért, hogy átvegye felmondólevelét. Máshol meg sem várták a kirúgást, a dolgozót kizárták a számítógépes rendszerből, bevonták a belépőjét és úgy rúgták ki.

Viszont maguk a minisztériumok és háttérintézmények is trükköztek a kirúgások elkerülésére: a Külgazdasági és Külügyi Minisztériumban például az eddigi határozatlan idejű szerződéseket határozott időtartamra állították át, így technikailag le is építettek, meg nem is. A KSH-nál pedig állítólag az történt, hogy a műszaki személyzetet (sofőröket, portásokat többek között) egy külön cégbe szervezték ki. Viszont így a dolgozók ugyan megtarthatták a munkahelyüket, viszont már nem közalkalmazottak, így sok kedvezménytől elestek. Pluszban a kormányt is átverték a trükközéssel.

Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke állítja, hogy a bürokráciacsökkentésre hivatkozva elrendelt leépítés azért volt ilyen kaotikus, mert azok, akik kitalálták, megszervezték és végrehajtatták azt, nem értenek az ilyen eljárásokhoz. Úgy fogalmazott: olyan politikai komisszárok végezték el a piszkos munkát, akik még nem láttak közelről tisztességes érdekegyeztetést - számol be az újság.

De mivel az elbocsátások előtt sok helyütt elmaradtak az egyeztetések és az előzetes tárgyalások, akár munkaügyi perek garmadája is elindulhat: a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a Népszavának elmondta, hogy jogászaik vizsgálják a kérdést, mert nem voltak tárgyalások és tájékoztatások, amelyeket előír a 2011-es köztisztviselői törvény.

Érdekesség, hogy egyes források arról számoltak be, hogy a nyugdíjaskorú dolgozók egy része külön kérte, hogy tegyék fel a kirúgási listára, mert elegük van már a központi közigazgatásból. Máshonnan pedig arról szóltak a hírek, hogy a kritikus, a problémákat hangosan felemlegető kollégákat rúgták ki jellemzően.