Órát, ékszert vesz? Péntektől igazolnia kell, miből telik rá

Értékesebb aranyékszert, karórát, műkincset sem lehet péntektől úgy vásárolni, hogy nem igazolja az ügyfél, miből kereste meg a rávalót.
Herman Bernadett, 2020. január 6. hétfő, 17:09
Fotó: Napi.hu

Változnak a pénzmosásról szóló szabályok a héten. Január 10-től a nemesfémmel vagy az ezekből készült tárgyakkal kereskedők számára is kötelezővé válik az ügyfél-átvilágítás. A szolgáltató ügyfél-átvilágítást köteles alkalmazni 4,5 millió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízás teljesítésekor.

Tehát a korábbi 3,6 millió forintról 4,5 millió forintra emelkedik az értékhatár, és ebbe most már minden ügylet, a készpénzes, a kártyás, az átutalással teljesített ügyletek is beleszámítanak, ellentétben a korábbi csak készpénzes ügyletekkel. Egy drágább ékszer vagy karóra megvásárlása során igazolni kell majd a vételár eredetét. A szolgáltatók ennek megfelelően kötelesek módosítani a belső szabályzatukat, amire 90 napot kapnak.

A műkereskedők is igazolást kérnek

Az árukereskedők kötelesek lesznek ügyfél-átvilágítást alkalmazni a 3 millió forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízások készpénzben történő teljesítésekor. Tehát a korábbi 2,5 millió forintról 3 millió forintra emelkedik az értékhatár a készpénzes ügyletek teljesítésekor, ami némi lazítást jelent. Ezek a cégek szintén 90 napot kapnak az új belső szabályzat megírására.

Január 10-től a pénzmosási törvény hatálya alá tartoznak a kulturális javak (műalkotások, régiségek) kereskedelmével vagy közvetítésével foglalkozó szolgáltatóknál lebonyolított olyan ügyletek vagy ügyletsorozatok, amelyek értéke eléri vagy meghaladja a 3 millió forintot; illetve kulturális javak (műalkotások, régiségek) tárolásával vagy kereskedelmével szabadkikötőkben foglalkozó vagy közvetítőként szabadkikötőkben eljáró szolgáltatók olyan ügyletei, amelyek értéke eléri vagy meghaladja a 3 millió forintot. A kulturális javakkal foglalkozó szolgáltatók pénzmosási törvény szerinti felügyeletét kereskedelmi hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatala látja el. Ezek a cégek is kénytelenek lesznek az átvilágítással kapcsolatos belső szabályzatot készíteni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sandor070125, 2020.01.06 23:37

@babmami: Hű, akkor a meszaros bácsinak a 600 milliárdjáról is igazolást kell mutatnia? Pedig nagyon megdolgozott érte a 9 év alatt! És látszik is az arcán az értelem... (teljes hiánya!)
Ja, válaszolni is illik; Nekem van a 2010 előtti időszakról céges anyag a meszeros&meszaros kft.-ről, ami nyilvános volt akkor.
A lényeg: Éves forgalom, adóbevallás alapján: 0 - 100 000 HUF 8Tehát nem volt bevétele.... Azóta eltelt 114 hónap, tehát a 600 000 milliárdot elosztva 114-el = 5 263 157 895 HUF
Nem olyan sok ez, havonta 5 milliárd 263 millió HUF, ez naponta csupán 175 millió HUF,
óránként 7 millió 310 000 HUF, percenként 122 000 HUF
Ekkora tudással, értelemmel megáldott embernek ez nem is sok, elvégre is az egész magyar egészségügy, és oktatás nem kapott ennyit összesen, mint amennyi meszaros bácsi vagyona! és akkor még nincs benne, amit közben elköltött...
a szörnyű az, hogy több ilyen meszaros bácsi is van! Csak más a nevük. csanyi bácsi, simicska bácsi, pösze rogan toni, kosa lajcsi, stb. stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.01.06 21:23

Svájcban nem kérik. Azért jár oda orbán oly gyakran. No meg az arabok se kérik a tiborcgyerektől.
- Még szerencse hogy békemeneten nem kérik :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

alex4, 2020.01.06 21:03

Azért, gondolom, a NER-igazolvány egyenértékű a jövedelemigazolással, így felmutatása szükségtelenné teszi az utóbbit...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

babmami, 2020.01.06 18:48

@Krimhild: Szörnyeteg politika van ma. Már kialakult az arisztokrácia és alattvalói a jobbágyok...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

babmami, 2020.01.06 18:45

Kíváncsi vagyok, mikor kérik a gázszerelőtől azokat a kimutatásokat, melyekből igazolni tudja a milliárdjait. Arról nem is beszélve, hogy csak azóta milliárdos amióta OBV miniszter, hogy van ez, ki ellenőrzi és kéri számon, mert senki nem tüntetett ezért, talán, mindenki örül is neki.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html