A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) szerint megsértette a közbeszerzési törvényt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az orvosok által használt vények előállítására kiírt tenderén, ezért megsemmisítette az eljárás egy szakaszát és 500 ezer forint bírságot is kiszabott. A testület az OEP mintavényeket érintő átadás-átvételi jegyzőkönyveit, valamint az azt követően az eljárásban hozott valamennyi döntését és eljárási cselekményét megsemmisítette - derül ki a KD április 15-én hozott határozatából. A jogorvoslati eljárást a közbeszerzésen először nyertesnek kihirdetett, majd kizárt ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (korábbi nevén Állami Nyomda) kezdeményezte.

Az OEP tavaly decemberben 215,5 millió darab általános és 500 ezer szemészeti orvosi vény, azaz 216 ezer vény nyomtatására és kiszállítására írt ki közbeszerzést. A mennyiség a teljesítés során 20 százalékkal bővülhet, így a teljes megrendelés 259,2 millió recept mintanyomatok alapján történő előállítására szól. A szerződés egy éves, a tervezett hatálybalépés március 1-je lett volna, és 2014. február 28-ig tartana.

A pénztár négy mintavényt (általános nevesített, illetve biankó vényt, valamint szemészeti nevesített, illetve biankó receptet) adott át az ajánlattevőknek, ezek alapján kellett elkészíteniük saját példányaikat. Az elmúlt évekhez hasonlóan két cég tett ajánlatot, a Szenzor Számítóközpont Kft. és az ANY. Az eljárás eredményéről január végén döntött az OEP: az ANY-t hirdették ki győztesnek bruttó 267,8 milliós ajánlattal, míg a következő legkedvezőbb ajánlatot benyújtó a Szenzor lett, 278,6 milliós ajánlattal.

OEP: mégsem a megfelelő vénymintákat csatoltak

A Szenzor azonban február 5-én előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az OEP-hez, amely helyt adott a kérelemnek és az eljárásról szóló összegzését is módosította. Az ANY ajánlatát érvénytelennek nyilvánította arra hivatkozva, hogy a nyomda által becsatolt négy vénytípusnál a receptek "ofszet alnyomata tartalmilag és formailag is eltér az ajánlati dokumentációhoz mellékelt mintavények tartalmától és formai megjelenésétől". Az ANY által benyújtott vények ugyanis az OEP szerint az előző, 2012-re vonatkozó vénybeszerzés kapcsán 2012. január 5-én kiadott mintavények alapján készültek, azok tulajdonságait hordozták, és nem az új beszerzés kapcsán 2012. december 11-én átadott, eltérő tulajdonságú mintavényekét.

Az egészségbiztosító döntése ellen az ANY március 5-én nyújtott be jogorvoslati kérelmét a KD-hez. A döntőbizottság a vizsgálata során megállapította, hogy az OEP a mintavények 2012. december 11-i átadásakor az átadás-átvételi jegyzőkönyvben nem rögzítette a mintavények paramétereit (a sorszámait vagy egyéb műszaki követelményeit, az elhelyezendő szövegeket sem). Az OEP nem tett eleget a közbeszerzési eljárás írásbeli dokumentálására vonatkozó kötelezettségének. Az egészségpénztárnak azt kellett volna bizonyítania, hogy nem az ANY által december 11-én átvettnek állított mintavényeket adta át, hanem az azoktól tulajdonságaiban eltérő, más sorszámú mintavényeket. Ezt azonban nem tudta az OEP megalapozottan alátámasztani, ezért a KD szerint jogsértően érvénytelenítette a nyomda ajánlatát.

A kormányváltás hozta a fordulót

Az OEP előző, 2012-es, szintén egy évre szóló vénytenderét a Szenzor Kft. nyerte meg, bruttó 285,3 millió forintos ajánlattal. A cég nyerte meg a tavalyelőtti, 2011 januárjáról 14 hónapos időtartamra szóló beszerzését is, 278,1 millió forintért. A Szenzor ekkor váltotta a korábbi vénybeszállító Állami Nyomda Nyrt.-t. A piacon szinte csak e két társaság tevékenykedik hosszú évek óta.

A Szenzor állította elő 1995-től (1996 és 1998 kivételével) 2005 elejéig a vényeket, a közbenső években pedig az ÁNY a Pénzjegynyomdával közösen. 2005 márciusától 2010 végéig ismét az ÁNY volt a beszállító. A nyomda hét évvel ezelőtt összesen 384 millió darab recept nyomtatására nyert el megbízást, két évre 355,2 millió forint értékben. A 2005-ben bevezetett EU-konform vényekből azonban a vártnál nagyobb mennyiségekben rendeltek az orvosok, ezért 126 millió darabos pótrendelést is kapott a cég, 111,8 millió forintért. A következő szerződése 2007 februárja és 2009 februárja között volt hatályban, ez 509 millió recept gyártására szólt 488,6 millió forintért. Ezt követően 2010 végéig tartó megbízást nyert el az Állami Nyomda, 452 millió vényre, 471,9 millió forintért.


A papír helyett elektronikus vények bevezetése régóta napirenden lévő téma, a bevezetésük a Semmelweis és a Széll Kálmán tervekben is helyet kapott. A tervek szerint legkésőbb 2013 végére vezették volna be az e-rendszert.