Tovább csúszhat a metrófelújítás

Több mint 30 milliárd forinttal, azaz a 3-as metró felújítására a kormány által meghatározott 137,5 milliárd forint csaknem 23 százalékával magasabb ajánlatok érkeztek a metrómegállók felújítására kiírt tendereken – erősítették meg a Magyar Nemzetnek belső szakmai források a hasonló nagyságú ártúllépésről szóló sajtóhíreket.
Szabó Zsuzsanna, 2017. május 13. szombat, 22:11

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzet érdeklődésére azt mondta: annál többet, amit az ügyben Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) még csütörtökön az Indexnek nyilatkozott, vagyis hogy "kedvezőbbnek" ítélik meg a helyzetet a tavalyinál, nem kívánnak mondani. A tavaly végül visszavont tenderekre ugyanis jóval magasabbra srófolták az árakat a jelentkezők.

A három szakaszra bontott állomásrekonstrukciókra, valamint a pálya megújítására kiírt négy pályázat közül az egyiknél 53 százalékos volt a túllépés. Tarlós akkor lefújta az egészet, és a BKV, mint ajánlatkérő, visszavonta a tendereket.

Az ügyben a BKV sem kívánt tájékoztatást adni, mert szerintük a közbeszerzési törvény ezt nem teszi lehetővé. Ugyanakkor Bolla Tibor, a fővárosi közlekedési cég vezérigazgatója a lap kérdésére még a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében azt mondta: ha akár csak egy pályázat is érvénytelennek bizonyul, a kétszer 30 napos határidő elteltével sem lehet szerződést kötni, és tovább késhet a beruházás megkezdése.

Az Európai Unió hivatalos lapjában április végén megjelent közbeszerzési pályázati módosításokból viszont már lehetett következtetni a további késésre, a tenderek ajánlattételi, egyben bontási határidőit ugyanis folyamatosan meghosszabbították. Végül a 3-as metróvonal középső, a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti szakaszán lévő állomások felújítására kiírt tenderre érkezett ajánlatokat, akárcsak a Kőbánya-Kispest és a Népliget közötti déli, valamint a Dózsa György út - Újpest-központ szakaszon lévő északi állomásokét május 11-én bontották fel.

A pályaszakasz felújítására, a vágányépítési munkákra kiírt pályázatnál az EU hivatalos lapjában még pénteken is május 20. szerepelt ajánlattételi határidőként.

Tarlós István a hvg.hu értesülése szerint jövő hét közepén találkozhat Orbán Viktor kormányfővel, akitől most már nemcsak az önkormányzati cégek és a hivatali tisztviselők béremelésének fedezetét kérheti, hanem a metrófelújítás megemelkedett költségeinek finanszírozását is.

HOZZÁSZÓLÁSOK