Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A siófoki kikötőből induló és szolgáltatást nyújtó Hyperjet hajó balatoni üzemetetésére az illetékes hatóság nem adott ki engedélyt, és hajózási bírságot sem szabott ki - derült ki a nyári szezonban üzemelő és sokak nyugalmát zavaró járműről a parlamenti képviselői kérdésekre adott miniszteri válaszokból.

A Hyperjet elnevezésű, 880 lóerő teljesítményű dízelmotorral felszerelt, akár 90 kilométer per órás sebességet elérni képes kishajót megrendelésre a spanyol Moggaro cég kifejezetten a Balatonra gyártotta - írta a Likebalaton.hu korábbi cikkében, amelyben a gyártó egyik kereskedője azt mondta - pontos számokat nem említve -, hogy egy közel 100 milliós beruházást igénylő szolgáltatás a három hónapos szezon alatt megtérülhet. A 24 fő szállítására alkalmas (fél órára személyenként 7000 forintért) hajó keltette elviselhetetlen zajra a Siófokon élők és nyaralók panaszkodtak, mint ahogy a horgászok is, a nagy hullámok és a balesetveszély miatt pedig a vitorlázók sem nézték jó szemmel a járművet. A hajó üzemeltetése és hasonló "környezetromboló tevékenységek" elleni tiltakozásul Facebook-csoport alakult, és petíció is indult a Hyperjet Balatonról kitiltása érdekében.

A Hyperjetet az állami tévé Balatonyi Nyár című műsorában percekig reklámozta a tulajdonosa és a "menedzser", akik szerint a szolgáltatás, amit nyújtanak "extrémsport, 30 perces tömény adrenalin", de a tulajdonos Koller Tibor siófoki egyéni vállalkozó azt is elmondta, hogy bármikor vállalnak személyszállítást egyik partól a másikra, hangsúlyozva, hogy ez egy "normál személyszállító kishajó".

Szeptemberben Hajdu László, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője írásbeli kérdésére adott minisztériumi válaszból derült ki, hogy "a Hyperjet nevű vízi jármű részére Budapest Főváros Kormányhivatala, mint hajózási hatóság a Balatonra szóló üzemeltetési engedélyt nem adott ki, erre vonatkozó kérelmet nem nyújtottak be" - írta a Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek benyújtott kérdésre válaszolva a tárca parlamenti államtitkára, Schanda Tamás.

A tárcák közti összhang a hajó üzemeltetésére vonatkozó kérdésekre adott válaszadásban akkor még nem volt meg, mivel egy másik kérdésre a Pintér Sándor belügyminiszter helyett válaszoló Pogácsás Tibor államtitkár azt közölte október elején, hogy a 24 fő szállítására alkalmas Hyperjet nagyhajónak minősül, így arra "a kisgéphajóra vonatkozó üzemeltetési korlátozás nem terjed ki, annak közlekedése engedélyezett. A hajót a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság többször ellenőrizte, amelynek során szabálysértést nem észlelt a hatóság" - olvasható a válaszban.

Forrás: hyperjet.hu

Ezt követően Vadai Ágnes DK-s képviselő próbálta tisztázni, hogy ki is adott engedélyt a szennyező és hangos jármű balatoni működtetésére, és vetettek-e ki bírságot az üzemeltetőre. A politikus négy írásbeli kérdést nyújtott be a miniszterelnöknek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és az innovációs miniszternek címezve, amelyekre végül Schanda Tamás - mint hajózási hatósági ügyben illetékes - ITM-államtitkár válaszolt.

Ezekből kiderül, hogy a Hyperjet egy "személyszállító kishajó", és üzemeltetője a Balatonra vonatkozó üzemeltetési engedélyt - a budapesti kormányhivataltól, mint hatáskörrel rendelkező hajózási hatóságtól - eddig nem kért és nem kapott. A hatóság pedig megkereste a hajó üzemeltetőjét, és tájékoztatta arról, hogy a 30/2003-as kormányrendelet vonatkozó előírásai alapján a hajózási hatóság külön üzemeltetési engedélye nélkül a jármű a Balatonon nem közlekedhet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy engedély hiányában a kishajót a korlátozott vízterületeken üzemeltetni tilos - írta az államtitkár válaszában. Egy másik dokumentumban pedig arról írt az államtitkár, hogy ha "a balatoni hajózási szezont az üzemeltető az engedély hiányában kezdi meg, a hajózási hatóság megteszi a szükséges intézkedéseket." (Arról azonban az államtitkár nem írt, hogy az elmúlt nyári szezonban miért üzemeltethették engedély nélkül a Hyperjetet.) A kormányhivatal csak a szezon végén, 2019 szeptemberében tájékoztatta az üzemeltetőt arról, hogy "a kishajó korlátozás alá eső vízterületen való közlekedéséhez üzemeltetési engedély szükséges". A kormányhivatal az üzemeltetőre eddig nem szabott ki hajózási bírságot.

A Balatonon, a Velencei-tó és a Fertő tó teljes területén, továbbá a Ráckevei-Dunaág és a Tisza-tó külön jogszabályban meghatározott részein belső égésű motorral hajtott kishajót és csónakot üzemeltetni tilos, kivéve a hajózási hatóság által - külön jogszabályban foglaltak alapján - kiadott üzemeltetési engedéllyel rendelkező vízijárművek esetében. Az üzemeltetési engedélyeket korlátozás alá eső vízterületre, egy év időtartamra, meghatározott hajóra, meghatározott tevékenység elvégzésére adja ki a hajózási hatóság. Az engedélyben ezek rögzítve vannak, más célra a hajó nem használható - olvasható a hatóság honlapján.