Tovább erősítenék a járműipart Magyarországon

Együttműködési megállapodást írnak alá a napokban felsőoktatási intézmények és több, a hazai járműiparban tevékenykedő cég – tudatja a győri Széchenyi István Egyetem hétfői közleményében.
NAPI, 2012. július 10. kedd, 09:27
Fotó: Napi.hu

A Magyarországon eddig példa nélküli szakmai összefogás célja a járműipari képzés és a K+F+I tevékenység összehangolt, gazdasági érdekekhez igazodó fejlesztése. A megállapodás aláírói célul tűzik ki, hogy a járműipar igényeinek megfelelő szakok tananyagát és az oktatási módszereket közösen fejlesztik, egyeztetik az akkreditációs tevékenységüket. Emellett kialakítják a gyakorlatorientált (duális) képzés egységes szerkezetét és tartalmát. Az együttműködéstől azt várják, hogy elősegíti a hazai ipar megerősödését az európai járműipari K+F+I területén.

A megállapodás a tervek szerint kitér arra is, hogy a partnerek szoros kapcsolatot építsenek ki állami intézményekkel, szakmai szervezetekkel, elősegítve a járműipar fejlődését. A felek célja az is, hogy közösen, nagyobb eséllyel tudjanak indulni az európai uniós pályázatokon. A közlemény emlékeztet arra, hogy lezárás előtt áll a győri és a veszprémi egyetem - a magyar állam és az Európai Unió által összesen hárommilliárd forinttal támogatott - járműipari kutatási projektje, amelynek indulásakor a két intézmény stratégiai célként fogalmazta meg egy együttműködési hálózat létrehozását a járműiparban érintett felsőoktatási és K+F+I tevékenységet végző szervezetekre építve.

Az együttműködők
A megállapodást a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Kecskeméti Főiskola, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete hívta életre. Csatlakozott hozzá többek között az Audi Hungaria Motor Kft., a Continental Hungaria Kft., a General Motors Powertrain-Magyarország Autóipari Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a Magna Steyr Engineering Center Hungária Kft., a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a Rába Járműipari Holding Zrt. és a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. A partnerek sorába lépett Győr-Moson-Sopron, valamint Bács-Kiskun megye kereskedelmi és iparkamarája is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2012.07.10 09:57

Gratulálok, ez a terület az, ahol a legnagyobb állami pénzek tűnnek el...és mi az eredménye? a nagy semmi, az abszolúte kurva nagy semmi. Minek ebből a szép országból egy autóipari roncsot csinálni. Istenem, ha lenne eszük a döntéshozóknak, akkor más fontosabb területet céloznának meg, semmint ezt a pénztemetőt....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html